2013. december 31., kedd

Epilógus

  Sziasztok.... Ez most tényleg iszonyú fura, mert ennél már nem lesz egy se tovább, ha csak nem írok majd kisebb villanásokat még belőlük, de egyenlőre nem szándékozom. Ebben igazán csak azt akartam megmutatni, hogy milyen volt Blair és Zayn régen, vagy is mielőtt bekövetkezett volna  a 'baj'. Talán kicsit nyálas lett, sőt, de próbáltam ebből is a reálisabb oldalát leírni. :)))))
   
http://fairytalesarenotfairytale.blogspot.hu/  Ez lesz az új fanfictionom, de ez... Fantasy lesz, mint már említettem és lééégyszii ne ítéljétek el előre a storyt, nem vámpíros mert azokból elegem van, na mindegy....
    Boldog új évet mindenkinek!!!!! Én ezzel búcsúzom most... :((
       Joo Olvasást!

                               Xx Blair




-Zayn! Zayn!  Nem hiszem el srácok, hogy itt hagytátok a történtek után egyedül! - hallottam tompán egy ismerős hangot. Hm.. Ez Perrie, biztos csak valami buta álom...
-Ő akarta, és bízunk benne annyira, hogy okosan viselkedik. - Liam... Oké, ez az álom egyre furább.
-De hiszen Blairről van szó! Mikor viselkedett ő normálisan, ha vele van valami?! - Pez dühös, de... Mi van velem? Már semmit sem értek... Az álmoknak általában van valamiféle értelmük, nem?
-Zayn! Zayn, jól vagy? Minden rendben? - kicsapódott egy ajtó, és hirtelen nagy mocorgás támadt. -Zayn! - kiabálta újra, mire ketten ültünk fel hirtelen az ágyban, és épp hogy csak magamon tudtam tartani a takarót.
  Ezek szerint nem álom volt, ugyanis mindenki itt volt, Tommal, Sarahval, Perrievel és Caraval együtt.
  Miért nyitnak folyamatosan rám, ha meztelen vagyok?
-Hoppá. - kerekedett el Pez szeme. - Ezek szerint... Öhm.. Ezek szerint nincs gond. - makogta, én meg elvörösödtem. Mi a fasz?!
-Srácok... Ez.. Ez kezd kellemetlen lenni. - nevetett mellettem zavartan Zayn, mire közelebb bújtam hozzá.
-Mi a fasz történt? - kérdezte lassan tagoltan Tom, ezzel megfogalmazva a többiekben megfogalmazott dolgokat.
-Hátt... Minek tűnik? - kérdezett vissza, és a hatalmas vigyora mellé piros arca számomra rettentő szívdobogtatóan hatott.
-De.. Ho.. - próbált Liam valami értelmeset kinyögni, de nem nagyon sikerült.
-.Ha megengeditek, felöltöznénk és lemegyünk, akkor, majd talán, ismétlem TALÁN válaszolunk a kérdésekre. - válaszoltam és visszadőltem a párnákra.
-De, ha nem vagytok lent tíz percen belül, visszajövünk! - fenyegetőzött Tom, mire a szememet forgattam.
-Ha nem vagyunk lent, tíz percen belül, és te látni szeretnéd a húgodat szex közben, csak rajta! - vágtam, vissza, mire páran felnevettek.
-Tomot lent hagyjuk. - vont vállat Ben, és a nevetés erősödött, én meg egy párnával az arcában jutalmaztam a beszólást.
-Na jó, emberek kifelé! - tért magához Sarah, majd a lányok segítségével elkezdték kihessegetni a fiúkat.
  Fél percükbe tellett ez a művelet, de ahogy becsukódott az ajtó, mi nevetni kezdtünk.
-Ez kurva gáz volt! - nyögtem ki.
-Legalább nem kell azon gondolkodnunk, hogy, hogyan mondjuk el. - vont vállat nevetve, miközben fölém mászott.
-Ja, csak azon, hogy mit mondunk nekik. - fintorogtam.
-Semmit. - válaszolta egy grimasz kíséretében, majd a gonosz vigyor szétterült az arcán - Legalább húzzuk őket egy kicsit. - nevetni kezdtem, még ha nem is volt benne semmi vicces.
  Egyszerűen... Muszáj volt, valahogy ezt a hirtelen jött boldogságot kiadnom magamból.
-Jó, de akkor legalább öltözzünk. - próbáltam letolni magamról, de nem nagyon akart menni. - Zayn! - nevettem, mikor már egy jó ideje "küzdöttem". - Na jó... - tettem úgy, mint aki megadja magáét, mire ő is lazított. Csak erre vártam. Fordítottam helyzetünkön, majd a nyakához hajoltam, s finoman, de erősen szívni kezdtem.
-Blair ez nem biztos, ho... Ho... - de nem tudta befejezni, mert jólesően felnyögött.
  Hogy abba hagytam-e? Csak az után, hogy egy hatalmas lila folt nem éktelenkedett a nyakán.
-Végeztél? - kérdezte beletörődötten.
-Aha. - vigyorogtam rá.
-Élvezted? - forgatta a szemét.
-Ja.  - adtam puszit a szájára - És most már igazán mehetnénk, mielőtt Tom komolyan berontana. - felpattantam, s elkezdtem valami cucc után kutatni. Nem sokat változott a szobája, mindent ugyan ott találtam, ahol régen volt a ruhásszekrényében.
-Tetszik, hogy ennyire emlékszel, mi merre van! - fűzte össze feje alatt kezeit egy nagy vigyor kíséretében.
-Nem akarsz felkelni? - vettem figyelmen kívül előbbi mondatát, miközben egy alsót húztam fel.
-Hé, az a kedvencem! - mutatott a rajtam lévő Timon és Pumpás alsóra.
-Upsz. - vontam vállat, s a felsők között kezdtem turkálni, de egy nekem repülő párna megzavart. - Héé!
-Paraszt! - morogta, miközben lassan kikászálódott. Szép lassan elé léptem, s a nyaka köré fontam karomat.
-Tuudood, hogy szeeretleek! - húztam el elég irritáló hangon a magánhangzókat.
-Bekaphatod! - fintorgott, én meg közelebb hajoltam a füléhez.
-Majd este. - majd mikor éreztem, hogy lefagy, elhúzódtam, s kacsintva távolabb léptem.
-Te mekkora szemét vagy! Nem elég, hogy csak az én boxerem van rajtad és úgy jössz ide ölelgetni, még ilyeneket is mondasz?! - akadt ki eléggé eltúlozva, de már rég nem figyeltem rá.
  A ruhás szekrényéből emeltem ki egy pólót.
-Ez még meg van? - bámultam döbbenten a fölsőt.
-Ja. - vont vállat. - Miután... Miután elmentél, mindig azzal aludtam, mert átvette az illatod, de aztán anya egyszer kimosta, az emlék meg nem volt olyan szép, mint előtte így elsüllyesztettem. - próbált könnyednek hangzani, de a régi dolgok bolygatása, soha nem lesz egyszerű eset úgy érzem.
  Az említett póló, amúgy egy Nirvana-s felső volt, amit még tőlem kapott, ő meg megkért, hogy ha nála alszom, mindig abba aludjak.
-Akkor gondolom nem bánod, ha vissza büdösítem. - hogy oldjam a feszültséget, még egy őszinte (igazán őszinte!) vigyort is elengedtem, ami hatásosnak bizonyult.
-Te még büdösen és izzadtan is jó vagy! - mondtam, mire a szememet forgattam.
-Kár, hogy ezt fordítva nem tudom elmondani! - tettem csípőre a kezem - Malik öltözz már! - noszogattam, mert ugyan ott állt, ahol hagytam.
-Büdösen és izzadtan, már nem is kellek? - kérdezte visszatérve az előző témához, miközben egy alsót húzott fel.
-Nektek valami baj van a szaglásotokkal?! Koncert után, majd meg fulladtam minden egyes alkalommal, ha nem fürödtetek! - fintorogtam.
-De az mindenki volt! - védte magát, mikor a póló is a helyére került.
-Hidd el Baba, - csapkodtam meg a mellkasát - Szagiztalak téged külön is!
-És mikor is? - hallottam hangján, hogy mosolyog, miközben engem követve kiléptünk a szobából.
-Amikor nem láttad. - vontam vállat. Minek kamuzzak?
  Hirtelen, visszarántott és magához húzott.
-Imádom, hogy ilyen kicseszettül őszinte vagy. - mondta s egyenesen a szemembe nézett - Ez a belőlünk kreált romantika. - folytatta én meg eddig bírtam. FÚJ!
-Büdike, vagy jössz vagy maradsz, de én ezt nem hallgatom! - fordítottam hátat, majd a lépcsőn lefelé vettem az irányt, a mögöttem nevetve lépkedő Zaynel.
-Imádlak! - nyomott egy cuppanósat arcomra, majd beléptünk a konyhába.
-Jó reggelt! - köszöntem nagy mosollyal a még mindig az éppen sokkból ébredő társaságnak, de jókedvemet látva, kezdtek újra visszasüppedni. - Kér valaki reggelit? - hogy élvezem-e? Mi az hogy! Zayn levetette magát a társaság közé.
-Én kérek szépen. - mondta, a többieket bámulva.
  Bekapcsoltam a rádiót halkan, hogy még se ez a fullasztó csend legyen, majd oda álltam rántottát sütni. Dehogy fogok én valami bonyolultnak neki állni most!
  Halkan dudorászva ütöttem fel a tojásokat, és vártam, hogy a serpenyő felmelegedjen.
-Öhm... Szóval akkor... Hogy is történt pontosan? - tette fel a mindenkit érdeklő kérdést Louis.
-Háát... Megdumáltuk a dolgokat, és ennyi. - vont vállat Malik, én meg nevetve fordultam vissza a kaja készítéshez.
-Ne csináljátok már! Most miért nem lehet elmondani? - nyafogott Niall, és mindenki egyet értett vele.
-Úr Isten ezt de imádtam! - kerültem ki a választ, miközben felhangosítottam a rádiót és énekelni kezdtem számot , az előadókkal együtt.
  Odafordultam a többiekhez és igazán hülye picsás mozdulatokkal kísérve adtam nekik elő. Ha úgy tűnt magukhoz térnek újra, hát most sikerült elintéznem őket. Újra.
  Zayn mosolyogva figyelte őket, miközben belekezdtem a rap-részbe, s próbált nem nevetni az arcukon.
  Mikor vége lett a számnak, visszafordultam és beleöntöttem a tojásokat a serpenyőbe, mintha mi sem történt volna, csak simán dudorásztam a rádió halk hangjára.
-Ehhez azt hiszem, kell még egy kis idő, hogy hozzászokjunk. - motyogta Dan, miközben a kajával a kezembe levetettem magam, Zayn ölébe.
-Etethetlek? - kérdeztem.
-Nem! Nem Blair, ne csináld, hé nem ér így nézni! - bevágtam azt a pillantást, ami hiába röhejes, neki 'aranyos' és mindenbe bele megy vele. - Basszus, szét fogod kenni az arcomon! - nézett rám fájdalmasan, de nem engedtem el 'pillantásomat' - Na jó! Csináld! - tette fel a kezét legyőzötten, mire a villát repülőzve kezdtem szája felé emelni és mindig, amikor bekapta volna elhúztam.  - Ne már! - kezdte el rángatni a villát, aminek következtében a falat rántotta a mellkasomon landolt. - Na így még jobb! - vigyorgott, miközben leette onnan.
-Zayn, mint a barátod és... Blair mint a bátyád... Lehetne, hogy ezt nem előttem csináljátok? - Tomra néztünk, aki fájdalmas grimasszal bámult vissza ránk, mire Sarah mosolyogva megsimogatta a vállát.
-Ez nagyon fura. De jó értelembe. - mondta Harry, mire rákacsintottam.
-Hat Hazza én sem hittem volna, hogy össze tudsz szedni egy normális lányt! - kacsintottam, ő meg a szemét forgatta.
 És így telt a nap. Mi elszórakoztunk Malikkal a többiek  pedig furán méregettek minket, mint valami ufókat, kivéve talán Tomot, aki ismerte ezt az oldalunkat és Carat, aki meg nem is igazán ismert minket.
  Boldogok vagyunk... Olyan fura ez?!
   Na jó, így belegondolva, tényleg az...

 A következő koncerten:

  Nem mondom, hogy nem kaptunk hatalmas fejmosást az eltűnésért és sajtókavarásért Paultól, de úgy tűnt, mikor meglátott minket, ő is valamennyire megenyhült, valamiféle olyan gondolatok kíséretében, hogy 'hátha könnyebb lesz így ezzel a kettővel'.
  Nekem mindegy...
  Gondolkodtunk, hogy hogyan mondjuk el a sajtónak, vagy, hogy egyáltalán mikor, de végül hagytuk az egészet. Ha kiderül kiderül, ha nem, nem.
  Éppen a tweet kérdések jöttek, mikor is befutott egy számomra is érdekesnek mondható. Na jó, annyira nem, hiszen tudom, de azért...

Zayn! Ki az a lány, akinek a dalt írtad?

  Malik felnevetett, majd mintha ez természetes lenne kijelentette:
-Blair Danwernek. - nevetnem kellet a hangos össze vissza sikításokon. A társaság egyik fele örült,a másik meg nagy eséllyel épp halálra átkozott. Ez még most sem tud meghatni. Oké, hogy szeretik Zaynt, de basszus, ha boldogok vagyunk, igazán nem fog érdekelni egyikünket sem, hogy mit szólnak!
  Gyorsan lement a többi kérdés, és jött a Story of my life. Na ez volt az a szám, amit még kedveltem is. Páros tánc ment alatta, ami szerintem még ha furán is hangzott, de az emelésekkel döntögetésekkel igen szép harmóniát alkotott a dallammal.
  Mát ment egy ideje, mikor is Willel megállított minket valaki és Zayn mosolygós arcával találtam szembe magam, hogy táncoljak vele. Nevetve csúsztattam kezem az övébe és hagytam, hogy sután pörgessen, mert táncolni még mindig nem tanult meg.
  Hát így intézte el, hogy a világ megtudja, együtt vagyunk, és nem bánom. 
  Hiszen csak a pillanat számít...

VÉGE