Haliiii!!! Hát itt lenne a következő... Nem bírtam várni, de naggyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!! ÉÉÉs, TÚL VAGYUNK A NÉGYEZER OLDALMEGJELENÍTÉSEEEN!!! WÁÁÁÁÁ!!!
Naggyon szeretném megköszönni a kommenteket, iszonyú jól estek!!
És lenne egy nagy kérésem: Kérlek terjesszétek a blogot!! Ha tudtok olyan helyet, ahova érdemes lenne kiraknom, szóljatok!
Jó Olvasást!! Xx Blair
Félve fordultam az ajtó felé, ami résnyire nyitva volt. Nem tudom miért nem hagytam a franca az egészet és mentem tovább a szobámba... Vagy is, de tudom. Mint mondtam, a rémálmokat senkinek sem kívánom.
De akkor is, ő megérdemelné!
Már indultam is tovább, mikor...
-Ne.. - jött egy hangosabb nyöszörgés, majd valami érthetetlen kuszaság.
-A fenébe is... - szitkozódtam halkan, majd finoman beljebb toltam az ajtót, hogy be tudjak menni. Annyira arra koncentráltam, hogy minél csöndesebben menjek, hogy félrerúgtam egy papucsot, ami az ajtófélfa mellett volt, bár szerencsémre nem volt túl hangos.
Lassan haladtam befelé, azt sem tudtam merre van, ugyanis az ágya üres volt. Aztán... Halk nyöszörgés jött a velem lévő szekrény mögül. Lassan lépkedtem arrafelé, féltem... Féltem attól, amit látni fogok és nem is alaptalanul. Ha egy embernek rémálmai vannak, az szerintem a környezetének is, vagy is azoknak is ijesztő lehet, akikre az a csodás feladat hárul, hogy felébresszék az illetőt. Ezért sem irigyelem a nagyszüleimet... Hányszor kellett engem így kelteni!
-Ne, kérlek... Ne menj...-törte meg gondolat menetemet egy megtört hang.
Tettem előre még vagy két lépést, és elém tárult az, amit soha a büdös életben nem akartam látni.
A sarokban kuporgott, ringatta magát, miközben a fejét rázta és zokogott. Teljesen, mintha őrült lenne, főleg, hogy szemei is vörösben úsztak, ami megerősített abban, hogy alszik.
-Zayn... - szólaltam meg halkan, de még mindig tartottam a tisztes távolságot.
-Nem... Kérlek ne.... Ne, Nem, nem, nem, nem, Nem! NEM! - kiabált a végére és a haját tépte.
-Zayn.- szólaltam meg újra, de megint csak semmi.
Nem szórakoztam tovább, körbenéztem a szobába és az éjjeliszekrényen meg is láttam egy teli pohár vizet. Gyorsan felkaptam, majd az arcába locsoltam.
Ledermedt, feszült csend volt a szobában, amit csak egy halk ajtócsukódás tört meg. Nem mozdultam, megakartam bizonyosodni róla, hogy tényleg magánál van-e- Mikor láttam, hogy nagyokat pislog és kezdi felmérni, hogy hol is, van, gyors hátraarccal indultam az ajtó felé, hogy ne vegyen észre. Már kaptam volna a kilincs után, de.... Nem volt kilincs.
Uram atyám. Zár rész, nincs az ajtón, a kilincs belseje, vagy is az ajtóban lévő fele megvan, de csak annyira, hogy véletlenül se tudd sehogy se kinyitni, vagy esetleg valami másik kilinccsel helyettesíteni.
-Basszu... - szitkozódtam halkan.
-Blair? - jött mögülem egy döbbent hang, de nem foglalkoztam vele. Most már értem miért volt nyitva az ajtó.
Bármilyen szőke dolog, én kézzel estem neki és úgy próbáltam feszegetni. Majd nekiugrottam, de hiába... Befelé nyílt így nekem főleg, de még Zaynek is esélytelen a dolog.
--Hogy kerülsz ide? - jött az újabb zavart kérdés, de továbbra sem akartam tudomást venni a dologról.
-Harry! Harry, segíts! Nem tudok kimenni! - kezdtem el üvölteni teli torokból és rémülten dörömböltem az ajtón.
-Nem fogja kinyitni... - szólalt meg újra a szobában lévő srác, mikor 5 perce már ezt a tevékenységet folytattam. - Ha ideges, mindig zenét hallgat fülessel, még éjszaka is... Esélytelen, hogy meghallja. - mondta.
Kellett vagy fél perc, mire rájöttem mit is mondott az előbb. Zihálva felé fordultam, de nem állt meg a tekintetem rajta, megláttam a mögötte lévő hatalmas ablakot. Odarohantam, kitártam és már ész nélkül ugrottam volna ki, ha nem üvölt mögöttem egy hatalmasat.
-Ne! - kiabált, mire rémülten megfordultam.
-Hozzám ne érj! - állítottam meg még pont időben, mire feltartott kezekkel hátrált pár lépést.
-Oké, csak nézz le! - nézett rám kétségbeesetten. Arca még mindig duzzadt volt a sok sírástól.
Eleget tettem a kérésnek, s üres arccal bámultam az alattunk elhelyezkedő szögesdrótkerítést és építkezési cuccokat, amin most nagy eséllyel én lennék szét placcsanva, ha nem állít meg... Na ne... Blair, a végén még meg is köszönnéd neki?! Nehogy már azt mond, hogy az életedet mentette meg... Te is észre vetted volna... Előbb de inkább utóbb.
-Jól vagy? - kérdezte, de nem reagáltam. Remegve húztam elő egy szál cigit és gyújtottam rá. Nem érdekelt, hogy engedély kéne kérnem, csak úgy akartam tenni, mintha ez a helyzet egyáltalán nem kergetne az őrületbe.
Egyszer akarok jót cselekedni, akkor is ez a vége... Mondhatom, kurva jó...
-Figyelj... Beszélnünk kén...
-Nem.
-Akkor, ha le akarsz feküdni...-próbálta újra.
-Azt hiszed, befekszem az ágyadba? - mondtam színtelen hangon. - Na ne röhögtess... Ha régen is ennyire hülye voltál, még jobban elszégyellem magam amiatt, hogy... - de még időben elkaptam a mondat végét. Állj le! Ne beszélj, az sokkal jobban fáj neki...
Így egy ideig csak hallgattunk. A cigiket egymás után tettem a számba, de a dobozban összesen négy szál volt, így hamar elfogyott.
Zayn nem szólt. Zavartan figyelt az ágy szélén ülve, s talán öt percenként észbe kapott, hogy nem kéne ilyen feltűnően bámulnia. Aztán egyre gyakrabban hagyott "szüneteket", míg nem megelégeltem.
-Befejeznéd? - kérdeztem unottan.
-Mit? - kérdezte zavartan.
-A stírölésemet...
Nem válaszolt, csak elvörösödve hajtotta le a fejét. Nem mondom, hogy nem kellemetlen ez az egész...
-Basszameg! Hol a telefonod? - jutott eszembe az egyik legkézenfekvőbb ötlet.
Felpattant, majd megnézte az éjjeliszekrényen, annak fiókjában, végül az egyik földön hagyott nadrágja zsebeit kutatta át, de semmi.
-Lent... Lent hagytam töltőn... - suttogta szégyenkezve. Legszívesebben felpofoztam volna, hiszen ki az a hülye, aki a ház másik felében hagyja a telefonját? Hát mondjuk én... Mert fontosabb a kurva cigi, mint sem a telefonom, ami megmenthetne egy ilyen teljesen abszurd, szar helyzettől...
-És a géped? - vártam egy kicsit, de nem válaszolt. - Oké, inkább ne is válaszolj bassza meg, nem hiszem el, hogy lehetsz ennyire... - igen, dühös lettem, nem kicsit...
Újabb fél óra szótlanság. Megint csak bámult, de már sokkal jobban rejtegette. Teljesen ki voltam idegileg, aztán...
-Én hülye... - szitkozódtam, majd előkotortam a cigis doboz aljába rejtett kis átlátszó zacskót. És itt jött a kellemetlen rész, mivel nem csak, hogy beszélnem kell kedves "rabtársammal", de még kérnem is kell tőle.
-Van papírod?
-Rajzolni akarsz? - pillantott fel.
-Az fű?
-Nem... Hegyezőpor. - mondtam gúnyosan. Én komolyan vele jártam? Mind ha valami segg hülyével beszélnék.
-Ja... Persze... Pillanat. - azzal oda ment megint az éjjeliszekrényéhez, és előhúzott egy kis dobozkát, amiben az említett dolog volt. Elvettem tőle, ügyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá, majd letéptem cigis dobozom tetejét, amiből megcsináltam a csigát. Praktikus egyszerű megoldás.
Az biztos, hogy cigit már nem fogok tőle kérni hozzá, lesz egy greanpeace az legalább jobban be fog ütni.. Gyorsan betekertem, majd neki is láttam.
Lekoppintva ötletemet, ő is előpakolta a kis "készletet" majd tekert magának egyet. Hátha így elviselhetőbb lesz...
Megbabonázva figyeltem a karikákat, aztán azzal szórakoztam, hogy amit kifújtam, újra visszaszívtam és így tovább. Ettől sokkal jobban beállok.
5 perc múlva már csak a fejemből bámultam ki, és az egész szobát átlengte a tömény fű szag. Milyen sexyn fújja ki a füstöt... És a haja... Tudom, hogy utálja így, de én mindig imádtam ilyen kesze-kuszán. Meg ha ilyen volt, azt jelentette, hogy nem fog beleragadni a kezem a sok hülyeségtől, amit belekent általában, mert most nincs rajta.
-Öhm... Nem mintha zavarna, de most te bámulsz. - fordult felém, teljesen vörös szemekkel, csak most tudtam, hogy az enyém iy ilyen lehet, ugyan is ezt most nem a rémálmoknak köszönhetjük.
Te jó ég! Én tényleg bámultam... Biztos vagyok benne, hogy ezt a megjegyzést tiszta fejjel, soha nem mondta volna ki. Bár biztos vagyok abban is, ÉN sem mondtam volna ilyeneket tiszta fejjel... Ugye... Vagy is csak gondoltam, de... Á.. Minek magyarázkodjak?!
-Kérsz cigit? - gyújtott rá, egy normálra. Közelebb másztam, majd kihúztam egyet a felém nyújtott dobozból. - Figyelj, itt a doboz nyugodtan vegyél belőle ha akarsz, nekem itta másik. - húzott elő egy másikat az éjjeliszekrényéről. Nem kérettem magam. Minek? Neki van, nekem nincs, majd vissza adom, nem szeretek tartozni, neki meg pláne nem, de hát a szükség így kívánja, ő meg tartozik nekem. Sokkal...
-Amúgy... Mit is kerestél a szobámban? - tette fel a kérdést, amire egy jó ideig nem válaszoltam. Vagy is inkább nem tudtam eldönteni, hogy válaszoljak-e...
-Álmok...- mondtam végül halkan, de legalább két perccel később, mire már elkönyvelte magában, hogy úgy sem válaszolok.
-Mi?
-Basszus, muszáj, mindenre visszakérdezned? Rémálmaid voltak bassza meg, én meg nem tudom elviselni, ha valakinek ilyenje van mellettem! - szólaltam fel végül erőteljesebben. Ez a fű most nagyon furán hatott rám, úgy látszik.
-Neked is... Neked is gyakran vannak? - kérdezte halkan.
-Nem... Hobbim az ájulás szélére hajszolnom magam, a kialvatlanság miatt. - gúnyolódtam, de nem reagált.
-Miattam? - jött az újabb olyan kérdés, amire nem szívesen válaszolok. Nem is tettem. - Ezt igennek veszem. - azzal feltápászkodott és elindult a fürdő felé, majd hirtelen megtorpant. - Tudod... Azok a képek... Én... A családom az egyetlen olyan tényező bennem, aki miatt nem voltam képes megölni magam. Undorító ember vagyok, semmi kétség. De velük törődnöm kell. Már csak miattad is. Most már tudom, hogy meg kell becsülnöm azt a keveset, amim van... - azzal bement a fürdőbe és magára zárta, ott hagyva engem, teljesen döbbenten.
Úgy éreztem, hogy ez a pár mondata, teljesen kitisztította a fűtől ködös agyamat.
És... Lehetséges, hogy... Nem is tudom.., Talán büszke vagyok rá azért, hogy a családjával bánik? Hiszen, megtette velem azt a szörnyűséget, de a családjának ezek szerint mindent megad... Míg én... Én eltaszítom magamtól anyát is, apát is, a nagyiékat... Tom az egyetlen, akivel a legőszintébbnek mondhatom a kapcsolatomat és még így is egy csomót kell neki hazudnom...
Nem Zayn a szörnyű ember. Nem. Én vagyok az, én, aki hagytam, hogy teljesen a padlóra küldjenek és úgy hozzanak vissza, mintha csonka lennék, miközben egy kis ügyeskedéssel, simán a régi, vagy akár asnnál jobb állapotba is kerülhettem volna.
Ennél az is jobb lett volna ha meghaltam volna.
Hogy is szól a mondás? "Ami nem öl meg, az megerősít". Talán igaz a mondás, talán nem. Most még is azt kívánom, bárcsak meghaltam volna, úgy legalább nem csak belül lennék halott.
A fél élet nem élet....
-Héé... Hahó, Blair kellj már fel! Basszus, már Zayn is készülődik. Meg... El kéne mondanod, hogy mi az Isten történt éjjel, hogy a francba kerülsz ide? - Ismerős rekedtes hang, de valahogy nem illik ehhez az illathoz. A férfi tusfürdő és cigaretta füst keveréke, amiből jó mélyet szippantotta...
Olyan hirtelen ültem fel, hogy összefejeltünk a fölém hajoló göndörrel.
-AkurvaéletbeBlair! - szitkozódott, miközben orrát tapogatta.
Nem foglalkoztam se vele, se a homlokomba nyilalló fájdalommal, csak minél gyorsabban ki akartam pattanni az ágyból.
Még is mi a francot keresek én az Ő ágyába?! Oké, hogy az este folyamán, szánalmas módon össze lettünk zárva, de....
-Megyek készülődni... - motyogtam.
-Úgy sem úszol meg! Beszélni fogsz! - kiabált utánam, de nagyon próbáltam úgy tenni mintha, nem hallanám.
Le voltam sokkolva, de jó ideje először, nem rémes értelemben. Vagy is igen, de még sem. Na jó ez értelmes... A lényeg:
Aludtam.... Rémálmok nélkül.
 |
| (Oké... Felső persze van rajta, a tetkó nincs a vállán, hanem a gerincén végig és persze szőke) |
