Drágáim!! Boldog vagyok, hogy írtatok valamiféle véleményt, és még jobban annak, hogy 1000 fölött van az oldalmegjelenítések száma! Oké, tudom, hogy simán lehet ezzel játszani, hogy csomószor rányomok, de nem hiszem, hogy bárkinek is érdekében állna ezt tenni, szóval KÖSZÖNÖM!! Továbbra is kérlek titeket: LEGALÁBB CHAT-EN ÍRJATOK, ott egyáltalán nem bonyolult, vagy ilyesmi. Még valami: Iratkozzatok fel, ha tetszik a blog pls!!!
Xx Blair
Blair
Kipattantak a szemeim. Kipihent voltam! Én! Ez... Ezt nagyon nagyon rég óta nem mondhattam el magamról, pedig telán javított volna valamit a közérzetemen, ha sikrült volna elérni a 7-8 órát. Most pedig... Jesszus, tíz órát egy huzamba végig szundítottam?!
Oldalra pillantottam, ahol Tom még az igazak álmát aludta. Inkább hagyom még egy kicsit aludni, mert különben elviselhetetlen lesz.
Lesétáltam a konyhába, ahol találtam az asztalon egy kis papírt: Elvittük a kocsit, nem volt szívünk felkelteni, majd jövünk! Dan
De jó, akkor ma semmi dolgom! Nyújtóztam egy hatalmasat, majd kiszedtem a tejet és a müzlit, amit tegnap vásároltam, majd nekiláttam annak elfogyasztásának. Elég gyorsan végeztem ezzel, így nem volt más választásom, mint, hogy olyat tegyek, aminek Tom nem nagyon örülne: bementem az én kis drágáimhoz és leültem a dob mögé. Az elején kicsiket ütöttem, hogy milyen is a hangja, majd lehunytam a szemem és imprózni kezdtem. Nem telt bele három perc, mire megjelent a bátyám és a dobott átüvöltve próbált csöndre bírni, ami persze nem sikerült.
-Élvezed?! Kösz szépen , most egész nap hulla leszek... - morgolódott még tíz perccel később is.
-Akarod, hogy megcsináljam neked a reggelit? - vigyorogtam, mire ő bólintott. Neki is müzlit adta, az se perc alatt kész van, ha lehet egyáltalán ennek a műveletét készítésnek nevezni, de ő értékelte.
-Tudtad, hogy beszélsz álmodban? - kérdezte, miközben zabált.
-Mi?
-Beszélsz álmodban. Bár nem teljesen értettem, de egy bizonyos nevet könnyen kitudtam venni... - hagyta lebegőben a mondat végét. Pá-Pá jókedv, köszi Tom. A mosoly lefagyott az arcomról és faarccal bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mit álmodtam. - Szóval...?
-Nem emlékszem. És kimegyek cigizni! - azzal fogtam az asztalon lévő kis dobozkár, s kisprinteltem a teraszra. Miért kellet így elbasznia? Olyan hülye vagy Blair!
-Oké bocsánat, igazad van, ezt nem kellett volna! - jött utána a testvérem, de nem reagáltam. - Ne csináld már! B. Légyszíves, és bocsánatot kértem.
-Tudod te egyáltalán, hogy... Mennyire fáj nekem ez az egész? Hát nem! Mert ti csak azt látjátok, hogy milyen jó lenne újra összehozni őket, de arra nem is gondoltok, hogy nekem vagy neki van-e kedvünk ehhez egyáltalán! Ami elmúlt, az elmúlt, nem lehet rajta változtatni, nem lehet visszahozni szóval most utoljára megkérnélek NYOMATÉKOSAN, hogy ne emlegesd folyamatosan őt! És sem kezdek el az exeidről beszélni. - nem kiabáltam, de hangom olyan éles volt, szinte hasítani lehetett vele a levegőt. (Gyönyörű megfogalmazás tőlem, wow :D.... Szerk. megj.)
-Rendben. - azzal megölelt. Okéé... - Na jó igazából lenne egy kérésem hozzád, már tegnap fel kellett volna tennem... - vakargatta zavartan a tarkóját.
-És pedig?-
-Meg kéne.... Meg kéne tanítanod táncolni! - nyögte ki.
-Minek?
-Mert... Tudod Sarah imád táncolni én meg... Boldoggá akarom tenni.
-Ez undorító és nyálas volt, remélem tudod. - szögeztem le.
-Jaj ne legyél már ilyen boldogságromboló! - forgatta a szemeit.
-Boldogságromboló? Nincs is ilyen szó!
-Most már van!
Sóhajtottam.
-Na jó, valamire megtaníthatlak, de nem vagyok jó tanár, azt leszögezném. - nyomtam el a cigim. - Na jössz?
-Most?
-Mikor máskor?
-Hááát, jóó...
-Kényelmes cuccban vagy, ugye?
-Ja.
-Akkor kapásból lefelé indulj. - intettem a lépcső, én meg felkaptam az ipodomat és azzal mentem utána.
-És most? - kérdezte, mikor elindítottam a zenét.
-Bemelegítünk.
Azzal neki álltunk a fél órás erősítés/nyújtós gyakorlatoknak.
Hadd ne mondja, milyen felüdítő élmény egy ilyen két ballábas kretént táncolni tanítani, azt hittem soha nem lesz képes valamit úgy csinálni, ahogy mondok, de utána - mikor huszadszorra szóltam neki - rájött, hogy ha figyel a ritmusra, - mert ugye elég jó érzéke van hozzá - megkönnyíti az én és saját dolgát is.
-Na jó... Nem bírom tovább Tom! Ezek az alapok, innentől ha variálsz belőlük közül hármat, akkor annyira nem bukhatsz el, rendben? - mondtam egy két óra elteltével.
-Oké, köszi Húgi! - azzal elindult felfelé. - Jössz?
-Még nem... - mosolyogtam rá. Megvonta a vállát, majd eltűnt a folyosón.
Hál' Istennek! Nem mintha nem lett volna ez az egész jó móka, de... Ha táncolok, szeretem azt normálisan tenni, nem ilyen analfabéta módon. De remélem elboldogul azokkal, amiket mutattam neki.
Kapcsoltam valami zenét, majd lehunytam a szemem és táncolni kezdtem. Jó érzés volt újra átengedni magam ennek a "szabadságnak"... Tegnap nem is táncoltam és nagyon régóta nem fordult elő olyan, hogy akár egy napot kihagyjak. Vagy is nem... Azt hiszem, amikor megérkeztünk, akkor is hanyagoltam ezt. Jesszus mi lett velem?!
Aztán szép lassan kiürült a fejem, ahogy egyre jobban beleéltem magam a zene hangulatába. Már nem érdekelt senki és semmi. Ez volt az én egyik mentsváram.
-Hűűű! - hallottam meg egy hangot, mikor a szám véget ért. Oda kaptam a fejem, s bátyám állt ott egy üveg vízzel, döbbent fejjel.
-Mi van? - törölgettem a homlokom.
-Én is fogok tudni ilyet? - kérdezte és átnyújtotta a vizet.
-Pff... Tőlem biztosan nem. Nem vagyok jó tanár, ha nem tűnt volna fel. - és beleittam az üvegbe.
-Ebben egyet értünk. - kacsintott, mire elegánsan bemutattam neki.
-Na menj zuhanyozz le, aztán megyünk!
-Hová?
-A stúdióba! Állásajánlatot kaptam! - büszkélkedett, nekem meg nagyon rossz előérzetem támadt.
-Még is... Melyik stúdióba? - puhatolóztam.
-Jaj ne légy hülye! És mielőtt megkérdeznéd, a srácok tettek ajánlatot, hogy a filmjükhöz fotózzak. - egészítette ki a dolgot.
-Na, akkor én biztos, hogy maradok! - jelentettem ki "cuki" mosollyal.
-Már pedig, biztos, hogy nem!
-Ne mond meg mit csináljak!
-Akkor mit szólnál, egy kis alkuhoz... - váltott tárgyaló hangnembe.
-Nagyon, de nagyon jó ajánlat kellene ahhoz, hogy ebbe belemenjek. - húztam fel a szemöldököm.
Nem szólt, csak felrángatott a nappaliba és táskájába kezdett turkálni, míg nem előhúzott egy kis zacsit.
-Mit szólnál ehhez? - lebegtette meg a tasakot. - Öt teljes gramm. - incselkedve húzogatta az orrom előtt.
Huh... A kis szemét, tudja mivel tud megfogni! Nem mintha olyan halálosan nagy szükségem lenne rá, de még is csak egy idegen ország, még nincsenek ki építve a kapcsolatok a pénzről nem is beszélve...
-Na jó, áll az alku! - kikaptam a kezéből, majd elindultam felfelé zuhanyozni. - De! - fordultam vissza - Nem fogok velük jó pofizni, ne várd, hogy eljátsszam a cuki kislányt!
-Inkább ne játszd a paraszt lányt. - célzott arra, hogy inkább az az álarc, és nem a "másik".
Fejemet csóváltam, majd folytattam utam felfelé. Gyors zuhany, öltözés, smink és haj, s már kész is voltam.
-Ezt hogy csináltad? - kérdezte Tom, aki ugyanígy ekkor lépett ki az egyik vendégszobából.
-Mit? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy ilyen hamar elkészültél? Hogy, hogy nem órákba telik?
-Nem praktikus. - vontam vállat.
-Basszus, pedig cseszegetni akartalak, hogy itt a taxi!
-Akkor nem indulunk? - röhögtem, bunkóságán.
Elvigyorodott, majd cipőnket magunkra kaptuk és már kint is voltunk. Beszálltunk a taxiba és továbbra is röhögve tettük meg az út hátralevő részét, miközben belül valami nagyon szorongatta a szívem és csak később jöttem rá, hogy a félelem az. Teljesen be voltam szarva, hogy szinte önként megyek ebbe a helyzetbe, mint egy mazochista. Komolyan megéri az az öt g.?
-Blair, szállj már ki, itt vagyunk! - rángatott Tom. Hogy ez milyen kedves...
Kipattantunk a kocsiból és ha ez a köcsög nem rángatott volna maga után, én biztos elrohantam volna.
-Milyen elővigyázatos valaki. - morogtam.
-Húgiii.... Nem most jöttem le a falvédőről, nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem besétálsz ide teljesen önszántadból, fogadás ide vagy oda... - kacsintott.
-Ejj, de jól ismer valaki. - bókoltam nagyon, de nagyon erőltetetten, mire a szemét forgatta.
Beléptünk az épületbe, majd kérdőn rám nézett.
-Ne nézz így, fogalmam sincs, hogy merre tovább, egyszer voltam kb. abba a szaros teremben, akkor is ájultan hoztak ki! - magyaráztam unottan.
-Oké, én meg nem emlékszem... Sajnos meg kell kérdeznem Barbie-t! - vigyorodott el és elindult a szokásos recepciós ribi felé. Azt már nem tudom, hogy komolyan ez a csaj neve vagy csak a kinézetére célzott ezzel a testvérem, bár nem nagyon érdekelt.
-Na gyere! - intett egy perc múlva és vezetni kezdett. Megmondom őszintén, nem igazán figyeltem az útra, inkább azzal voltam elfoglalva, hogy arcom semmiféle érzelmet ne tükrözzön. - Nem akarod kipróbálni milyen, ha megmutatod nekik az EMBERI énedet?
-Nem.
-De...
-Nem!
-Csak azt aka...
-Pofa be!
-De figyel...
-Mondom, kuss! - ütöttem a vállába.
-Áuu! Te szadista nőszemély! - simogatta, s pont ekkor értünk a terembe, ahol - komolyan, újdonság lenne, ha nem így reagálnának - minden szem ránk szegeződött.
-Hali srácok! - köszönt nagy mosollyal Tom.
Nem követtem példáját, inkább elindultam Will felé, aki éppen valamit nagyon magyarázott a barna hajúnak, aki fellökött. Direkt nem néztem körbe, próbáltam tudomást sem venni az engem vizslató barna szempárról, bár a tegnapi után ez nagyon nehezen ment.
-Will... Beszélhetnénk? - suttogtam, mire unottan felém pillantott, majd bólintott.
Kimentünk cigizni, - én végig úgy tettem, minta a banda ott sem lett volna, csak a srácoknak intettem - és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
-Figyelj... Lehet, hogy tegnap eléggé paraszt voltam, de utálom, ha beleavatkoznak az életembe. - ez elmegy egy bocsánat kérésnek? Gyorsan szívtam egy slukkot, hogy tudja, igazán ennyit akartam.
-De te elbaszod az egészet! -
-Will, ez az én életem, ha elbaszom én szívom meg. - kezdtem kiakadni.
- De eltaszítod magad mellől azokat, akik szeretnek!
-Mint mondtam, ez az én döntésem!
- De ez így nem élet!
-Azt hittem, te ennél okosabb vagy Will! Nem kértem a tanácsod, szerintem, most zárjuk le ezt az egészet! - mint végszóra, elnyomtam a cigimet és beindultam. Hiába alig szívtam még belőle, nem akartam tovább ott maradni vele. Még is, mi a fasz?! Ne legyen már ilyen hülye!
Beléptem, s majdnem beleütköztem egy vigyorgó rózsaszín ombre hajú lányba.
-Szia, Perrie vagyok, te meg, ha jól tudom Blair. Én vagyok Zayn barátnője! - mutatkozott be, továbbra is vigyorogva. Na már csak ez kellett nekem! Nem hiszem el! Tényleg minden napnak egyre szarabbnak kell lennie? Mi lesz holnap?!
És ha ez nem lett volna elég, ekkor lépett be a drága Will, aki nagy eséllyel tovább hergelhette magát az előző vitán, mert sokkal feldúltabb volt.
-Attól még, hogy egy balfasz szarrá vert 15 éves korodban, igazán tovább élhetnéd az életed az önsajnálat helyett! - üvöltötte az arcomba... Angolul. Meghűlt bennem a vér. Ez nagyon erős volt. Láttam a szemében, hogy ő is érzi, de nem szólt. Miért angolul?
Lendületből adtam neki egy hatalmas pofont, majd a lila csajt kikerülve indultam a kijárat felé.
-Állj B.! Ne, nem úgy... - jött valahonnan egy hang, de nem tudom kié, bár szerintem nem Willé.
-Most hová mész? - hallottam egy másik hangot. Nem nagyon fogtam a dolgokat magam körül, csak azt a csokoládé barna szempárt, amivel egy hosszú pillanatra találkozott a tekintetem. Sajnálatot, megbánást, kétségbeesést és még jó pár dolgot láttam benne, de nem akartam vele foglalkozni.
- Szállást keresni éjszakára... - ami nála annyit tesz, hogy egy újabb kalandot - vagy az elkövetkezendő pár éjszakára.
-Ne... Várj!
De nem foglalkoztam velük, kirohantam az épületből, valami kávézó után kutatva.
Nem tudom meddig bírom ezt elviselni. Már megint egy olyan ember cseszett ki velem, akiben - még ha minimálisan - de megbíztam, ami nálam nagyon, de nagyon ritka.
Ezzel csak még biztosabban állíthatom, hogy nem érdemes senkit sem a szívünkbe zárni. Annak csak rossz vége lehet.
Csak ne bőgd el magad!
Azt csak a gyengék teszik...
-Nem emlékszem. És kimegyek cigizni! - azzal fogtam az asztalon lévő kis dobozkár, s kisprinteltem a teraszra. Miért kellet így elbasznia? Olyan hülye vagy Blair!
-Oké bocsánat, igazad van, ezt nem kellett volna! - jött utána a testvérem, de nem reagáltam. - Ne csináld már! B. Légyszíves, és bocsánatot kértem.
-Rendben. - azzal megölelt. Okéé... - Na jó igazából lenne egy kérésem hozzád, már tegnap fel kellett volna tennem... - vakargatta zavartan a tarkóját.
-És pedig?-
-Meg kéne.... Meg kéne tanítanod táncolni! - nyögte ki.
-Minek?
-Mert... Tudod Sarah imád táncolni én meg... Boldoggá akarom tenni.
-Ez undorító és nyálas volt, remélem tudod. - szögeztem le.
-Jaj ne legyél már ilyen boldogságromboló! - forgatta a szemeit.
-Boldogságromboló? Nincs is ilyen szó!
-Most már van!
Sóhajtottam.
-Na jó, valamire megtaníthatlak, de nem vagyok jó tanár, azt leszögezném. - nyomtam el a cigim. - Na jössz?
-Most?
-Mikor máskor?
-Hááát, jóó...
-Kényelmes cuccban vagy, ugye?
-Ja.
-Akkor kapásból lefelé indulj. - intettem a lépcső, én meg felkaptam az ipodomat és azzal mentem utána.
-És most? - kérdezte, mikor elindítottam a zenét.
-Bemelegítünk.
Azzal neki álltunk a fél órás erősítés/nyújtós gyakorlatoknak.
Hadd ne mondja, milyen felüdítő élmény egy ilyen két ballábas kretént táncolni tanítani, azt hittem soha nem lesz képes valamit úgy csinálni, ahogy mondok, de utána - mikor huszadszorra szóltam neki - rájött, hogy ha figyel a ritmusra, - mert ugye elég jó érzéke van hozzá - megkönnyíti az én és saját dolgát is.
-Na jó... Nem bírom tovább Tom! Ezek az alapok, innentől ha variálsz belőlük közül hármat, akkor annyira nem bukhatsz el, rendben? - mondtam egy két óra elteltével.
-Oké, köszi Húgi! - azzal elindult felfelé. - Jössz?
-Még nem... - mosolyogtam rá. Megvonta a vállát, majd eltűnt a folyosón.
Hál' Istennek! Nem mintha nem lett volna ez az egész jó móka, de... Ha táncolok, szeretem azt normálisan tenni, nem ilyen analfabéta módon. De remélem elboldogul azokkal, amiket mutattam neki.
Kapcsoltam valami zenét, majd lehunytam a szemem és táncolni kezdtem. Jó érzés volt újra átengedni magam ennek a "szabadságnak"... Tegnap nem is táncoltam és nagyon régóta nem fordult elő olyan, hogy akár egy napot kihagyjak. Vagy is nem... Azt hiszem, amikor megérkeztünk, akkor is hanyagoltam ezt. Jesszus mi lett velem?!
Aztán szép lassan kiürült a fejem, ahogy egyre jobban beleéltem magam a zene hangulatába. Már nem érdekelt senki és semmi. Ez volt az én egyik mentsváram.
-Hűűű! - hallottam meg egy hangot, mikor a szám véget ért. Oda kaptam a fejem, s bátyám állt ott egy üveg vízzel, döbbent fejjel.
-Mi van? - törölgettem a homlokom.
-Én is fogok tudni ilyet? - kérdezte és átnyújtotta a vizet.
-Pff... Tőlem biztosan nem. Nem vagyok jó tanár, ha nem tűnt volna fel. - és beleittam az üvegbe.
-Ebben egyet értünk. - kacsintott, mire elegánsan bemutattam neki.
-Na menj zuhanyozz le, aztán megyünk!
-Hová?
-A stúdióba! Állásajánlatot kaptam! - büszkélkedett, nekem meg nagyon rossz előérzetem támadt.
-Még is... Melyik stúdióba? - puhatolóztam.
-Jaj ne légy hülye! És mielőtt megkérdeznéd, a srácok tettek ajánlatot, hogy a filmjükhöz fotózzak. - egészítette ki a dolgot.
-Na, akkor én biztos, hogy maradok! - jelentettem ki "cuki" mosollyal.
-Már pedig, biztos, hogy nem!
-Ne mond meg mit csináljak!
-Akkor mit szólnál, egy kis alkuhoz... - váltott tárgyaló hangnembe.
-Nagyon, de nagyon jó ajánlat kellene ahhoz, hogy ebbe belemenjek. - húztam fel a szemöldököm.
Nem szólt, csak felrángatott a nappaliba és táskájába kezdett turkálni, míg nem előhúzott egy kis zacsit.
-Mit szólnál ehhez? - lebegtette meg a tasakot. - Öt teljes gramm. - incselkedve húzogatta az orrom előtt.
Huh... A kis szemét, tudja mivel tud megfogni! Nem mintha olyan halálosan nagy szükségem lenne rá, de még is csak egy idegen ország, még nincsenek ki építve a kapcsolatok a pénzről nem is beszélve...
-Na jó, áll az alku! - kikaptam a kezéből, majd elindultam felfelé zuhanyozni. - De! - fordultam vissza - Nem fogok velük jó pofizni, ne várd, hogy eljátsszam a cuki kislányt!
-Inkább ne játszd a paraszt lányt. - célzott arra, hogy inkább az az álarc, és nem a "másik".
Fejemet csóváltam, majd folytattam utam felfelé. Gyors zuhany, öltözés, smink és haj, s már kész is voltam.
-Mit? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy ilyen hamar elkészültél? Hogy, hogy nem órákba telik?
-Nem praktikus. - vontam vállat.
-Basszus, pedig cseszegetni akartalak, hogy itt a taxi!
-Akkor nem indulunk? - röhögtem, bunkóságán.
Elvigyorodott, majd cipőnket magunkra kaptuk és már kint is voltunk. Beszálltunk a taxiba és továbbra is röhögve tettük meg az út hátralevő részét, miközben belül valami nagyon szorongatta a szívem és csak később jöttem rá, hogy a félelem az. Teljesen be voltam szarva, hogy szinte önként megyek ebbe a helyzetbe, mint egy mazochista. Komolyan megéri az az öt g.?
-Blair, szállj már ki, itt vagyunk! - rángatott Tom. Hogy ez milyen kedves...
Kipattantunk a kocsiból és ha ez a köcsög nem rángatott volna maga után, én biztos elrohantam volna.
-Milyen elővigyázatos valaki. - morogtam.
-Húgiii.... Nem most jöttem le a falvédőről, nem vagyok olyan naiv, hogy elhiggyem besétálsz ide teljesen önszántadból, fogadás ide vagy oda... - kacsintott.
-Ejj, de jól ismer valaki. - bókoltam nagyon, de nagyon erőltetetten, mire a szemét forgatta.
Beléptünk az épületbe, majd kérdőn rám nézett.
-Ne nézz így, fogalmam sincs, hogy merre tovább, egyszer voltam kb. abba a szaros teremben, akkor is ájultan hoztak ki! - magyaráztam unottan.
-Oké, én meg nem emlékszem... Sajnos meg kell kérdeznem Barbie-t! - vigyorodott el és elindult a szokásos recepciós ribi felé. Azt már nem tudom, hogy komolyan ez a csaj neve vagy csak a kinézetére célzott ezzel a testvérem, bár nem nagyon érdekelt.
-Na gyere! - intett egy perc múlva és vezetni kezdett. Megmondom őszintén, nem igazán figyeltem az útra, inkább azzal voltam elfoglalva, hogy arcom semmiféle érzelmet ne tükrözzön. - Nem akarod kipróbálni milyen, ha megmutatod nekik az EMBERI énedet?
-Nem.
-De...
-Nem!
-Csak azt aka...
-Pofa be!
-De figyel...
-Mondom, kuss! - ütöttem a vállába.
-Áuu! Te szadista nőszemély! - simogatta, s pont ekkor értünk a terembe, ahol - komolyan, újdonság lenne, ha nem így reagálnának - minden szem ránk szegeződött.
-Hali srácok! - köszönt nagy mosollyal Tom.
Nem követtem példáját, inkább elindultam Will felé, aki éppen valamit nagyon magyarázott a barna hajúnak, aki fellökött. Direkt nem néztem körbe, próbáltam tudomást sem venni az engem vizslató barna szempárról, bár a tegnapi után ez nagyon nehezen ment.
-Will... Beszélhetnénk? - suttogtam, mire unottan felém pillantott, majd bólintott.
Kimentünk cigizni, - én végig úgy tettem, minta a banda ott sem lett volna, csak a srácoknak intettem - és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
-Figyelj... Lehet, hogy tegnap eléggé paraszt voltam, de utálom, ha beleavatkoznak az életembe. - ez elmegy egy bocsánat kérésnek? Gyorsan szívtam egy slukkot, hogy tudja, igazán ennyit akartam.
-De te elbaszod az egészet! -
-Will, ez az én életem, ha elbaszom én szívom meg. - kezdtem kiakadni.
- De eltaszítod magad mellől azokat, akik szeretnek!
-Mint mondtam, ez az én döntésem!
- De ez így nem élet!
-Azt hittem, te ennél okosabb vagy Will! Nem kértem a tanácsod, szerintem, most zárjuk le ezt az egészet! - mint végszóra, elnyomtam a cigimet és beindultam. Hiába alig szívtam még belőle, nem akartam tovább ott maradni vele. Még is, mi a fasz?! Ne legyen már ilyen hülye!
Beléptem, s majdnem beleütköztem egy vigyorgó rózsaszín ombre hajú lányba.
És ha ez nem lett volna elég, ekkor lépett be a drága Will, aki nagy eséllyel tovább hergelhette magát az előző vitán, mert sokkal feldúltabb volt.
-Attól még, hogy egy balfasz szarrá vert 15 éves korodban, igazán tovább élhetnéd az életed az önsajnálat helyett! - üvöltötte az arcomba... Angolul. Meghűlt bennem a vér. Ez nagyon erős volt. Láttam a szemében, hogy ő is érzi, de nem szólt. Miért angolul?
Lendületből adtam neki egy hatalmas pofont, majd a lila csajt kikerülve indultam a kijárat felé.
-Állj B.! Ne, nem úgy... - jött valahonnan egy hang, de nem tudom kié, bár szerintem nem Willé.
-Most hová mész? - hallottam egy másik hangot. Nem nagyon fogtam a dolgokat magam körül, csak azt a csokoládé barna szempárt, amivel egy hosszú pillanatra találkozott a tekintetem. Sajnálatot, megbánást, kétségbeesést és még jó pár dolgot láttam benne, de nem akartam vele foglalkozni.
- Szállást keresni éjszakára... - ami nála annyit tesz, hogy egy újabb kalandot - vagy az elkövetkezendő pár éjszakára.
-Ne... Várj!
De nem foglalkoztam velük, kirohantam az épületből, valami kávézó után kutatva.
Nem tudom meddig bírom ezt elviselni. Már megint egy olyan ember cseszett ki velem, akiben - még ha minimálisan - de megbíztam, ami nálam nagyon, de nagyon ritka.
Ezzel csak még biztosabban állíthatom, hogy nem érdemes senkit sem a szívünkbe zárni. Annak csak rossz vége lehet.
Csak ne bőgd el magad!
Azt csak a gyengék teszik...
