21. Fejezet - "Én tettem."

Haliiiii! Mint látjátok, változtattam a kinézeten, éés kérlek mondjátok, hogy tetszik-.e vagy sem,mert.... mert kíváncsi vagyok.
  Naggyon vártam már, hogy elérkezzünk idáig, vagy is még kicsit előrébb van az, amit annyira írni szeretnék már, de most kicsit megrendületm, hogy mi lesz.... :P Sebaj... Fő a spontalanitás vagy mi....5000 o. megjelenítééés, köszönöööm!!! Köszönöm, azoknak akik követnek, meg a rendszeres olvasook... Rohadt jóó érzééés!!!
    Remélem tetszeni fog nektek, és ha kommentelni akartok, ne fogjátok vissza magatokat!! Főleg ennél a résznél különösen várom!!!

UI: Tudom, hogy nagyon rendszertelenül hozom a részeket, mert így van időm, meg nem tudom megmondani mikor lesz,a lényeg nekem az, hogy hetente legalább legyen egy-kettő.                                                                                        

Hiányzol Teddii!!   Xx Blair

 Teltek a napok, s mint Harrynek megmondtam azon a "kiakadós" napon, még az nap elköltöztem tőle, s ő szerencsére nem neheztelt.
  Nem mondom, hogy teljesen olyan lettem, mint két héttel ez előtt... Uram Atyám! Én még csak hét hete lennék itt, vagy hülye vagyok?
  Mindegy... Az a lényeg, hogy újra inkább a tánc köt le és a zeneszobát messziről kerülöm, bármennyire is érzem, hogy ha bemennék oda, soha többé ki sem akarnék jönni, de... Nem megy.
  És egyre jobban fogalmazódik meg bennem az, hogy miért nem. Azt már vagy tízezerszerelmondtamhogyazeneráemlékeztet. Most meg tudatosult bennem teljes erővel az, amit tett velem és már azt is említettem, hogy jobban félek tőle, mint eddig bármikor.
   Akkor magyarázza már meg nekem valaki, hogy miért folyton az az éjszaka jár a fejemben, amikor véletlenül összezártuk magunkat?! Az illata, a mosolya, a szeme, a kócos haja...
  Oké, igen leesett.... Hiányzik nekem. HOGY LEHETEK ENNYIRE BETEG EMBER?! CSAK MONDJÁTOK AZT, HOGY NEM VAGYOK EGYEDÜL AZ ILYEN SZÁNALMAS ÉLETTEL!.
  Ebből kifolyólag, minden nap bulizni mentem, és négyből egyszer keltem a saját ágyamba, most meg két napja van barátom, akit... Adamnek hívnak, és azt hiszem ebben most biztos vagyok.
  Telefonom rezgése ébresztett fel önmagam bámulásából a tükör előtt.
-Hmm? - szóltam bele.
-Hali B.! Hányra jöttök? - kérdezte Tom. Igen, a családi vacsorából, egy nagy nagy... Nem is tudom minek lehetne nevezni... Talán szánalmi meginvitálás lett, vagy is részemről, mert anyám teljesen fel van spanolva attól, hogy végre megismeri a srácokat és a "vejével" újra találkozhat...
  Mennyire lesz kínos a vacsora egy tízes skálán? Remélem nyolccal megúszom...
-Hahó, itt vagy még? - jött a vonal túlsó feléről.
-Ja, igen... Asszem fél óra és megyünk. - mondtam, miközben oldalra fordultam a tükör előtt, hogy onnan is megcsodáljam magam.
-Oké, az tökéletes, addigra anya is kész lesz. Amúgy Sarah is jön. - tetet hozzá idegesen.
-Jaj, de jó! Megkedveltem. - válaszoltam halvány mosollyal, pedig tudom, hogy nem látja.
-Így legalább jó lesz, hogy nem csak egy embert ismer majd.
-Na jó, figyelj, lerakom, mert Ben meg Pepe valamit éppen nagyon zúznak, szóval megpróbálom elkapni őket Csibu előtt. Sziia! - azzal kinyomtam és kirohantam a szobából, egy emeletet le, ahonnan a ház nagy részét belehetett látni.
-Mi a faszt csináltok? - kérdeztem hangos suttogással, de a másik lány szobájából, még mindig a hajszárító hangja szűrődött ki.
-Semmit! - vágták rá egyszerre és a csillár felé sandítottak, ami a nappali fölött lógott.
-Hé! Az a kedvenc melltartóm! - akadtam ki, mikor megláttam onnan lógni. - De mi tört össze?
-Hát...Le akartuk szedni...
-Egy labdával...
-Egy labdával a lámpáról? Egy melltartót? Oké, és mi tört össze?
-Mi történt? - jött le Will.
-Csörömpölés hallottam. - kukkantott ki Dan is a szobájából, majd mindketten a csillárra néztek.

-Az egy melltartó?
-Blair, az nem a tiéd?
-Hogy került oda?
-És mi tört össze?
  Tették fel felváltva a kérdéseiket.
-Egy pohár, ami az asztalon volt, mert a labda leesett...
-Labdával akartátok leszedni? - röhögött fel hangosan Will,  mire mindannyian lepisszegtük.
-Hülye vagy?
-Csibu nem tudhatja meg!
-Ki fog akadni!
-Miért is?
-Mert egy labdával dobálni a hiper-szuper csillárunkat enyhén elindíthat olyan lánc reakciót, mint a csillár esése, vagy a dohányzóasztal törése...
-Oké, felfogtam!
-Na jó, takarítsátok össze a poharat, mi Dannel lehalásszuk a melltartót. - sóhajtottam.
-Miért vele? - kérdezett Pepe.
-Mert neki van esze. - néztem egy megsemmisítő pillantással a másik háromra, majd Dan felé fordultam.
-Van egy partvis a fürdőszobámban. - előzött meg ötletelésben, mire bólintottam.
 Tíz percen keresztül próbáltuk lehalászni, mire végre lepottyant a nappaliba.
-Basszus a süti! - robbant ki a szobából Csibu, mi meg még mindig a csillárnál tartott partvissal a kezünkbe ledermedtünk, ám a lány észre sem vett minket, rohant tovább. Ahogy eltűnt a lépcsőfordulóban, mi is magunkhoz tértünk, Dan eltüntette a célszerszámot, én meg lerohantam a melltartómért.
-Az meg mit keres itt? - jött visszafelé a konyhából a lány.
-Bennek és Pepének megtetszett... - legyintettem, mire nevetett. Hát igen ezzel a részével a dolognak még nincs baj, csak a többit ne tudja meg.
-Na jó, bocsi én még naggyon nem vagyok kész, szóval vissza megyek készülődni. Megkérhetlek, hogy a sütit vágd fel? - bólintottam, s mindketten mentünk a dolgunkra.
  Hát persze, hogy nem sikerült fél óra alatt elkészülniük, így fél óra késésnél arról folyt a vita, hogy vezethetek-e én, vagy most is Will legyen a sofőr.
-Basszus kibírtok annyit, Blair vezess te, akkor legalább nem késünk kurva sokat, csak nagyon sokat. - vitatkozott Ben.
-De én félek, már megbocsáss B.! - akadékoskodott a lány.
-Én is utálom a vezetési stílusát, de most tényleg Blairnek kéne vezetnie. - szólalt meg Dan is.
  Én meg sem szólaltam, csak mint jó hallgatóság figyeltem, és cigiztem.
-Szavazzunk! - csapta össze a kezét Pepe. -Szerintem Blair.
-Blair. - bólintott Ben.
-Will! - makacskodott a lány.
-Danwer. - mondta Dan.
-Egy életem egy halálom.... Blair! - drámázta túl a dolgot Will, majd a kezembe nyomta a kulcsokat. Igen, vele kapcsolatban minden visszatért a rendes kerékvágásba, már mint nem a szexes izé, hanem a barátság.
  Nem mondom, hogy belül nem voltam egy elégedett kismacska.... Cigivel a számba szálltam be az autóba, majd megvártam, hogy mindenki beövezze magát és ráléptem a gázpedálra.
  Húsz perc alatt odaértünk és megismétlődött a múltkori érekés folyamata: én rágyújtok, Csibu sipákolva kiszáll, Dan majdnem elhányja magát, Ben Pepe nevetnek, Will nem mozdul.
-Veletek meg mi a szar történt? - csak most veszem észre, hogy a banda is most érkezett, s Harry közelít felénk a többiek meg próbálják felmérni a helyzetet.
-Danwer vezetett! - röhög Pepe.
-Ilyen szarul megy neki? - mosolyog Louis.
-Nem. Ilyen jól megy neki! - javítja ki Ben. A többiek meg sem tudnak szólalni még. - Mivel késésben voltunk, ezt láttuk jó megoldásnak, bár mi Pepével csípjük a dolgot! Egyszer ki kell próbálnotok! - kacsint. - Ti, hogy hogy késtetek?
-Mi nem késtünk, nekünk Tom ezt az időpontot mondta... - néz rám értetlenül Liam. Hát persze... Tom tudta, hogy ez lesz...
-Will ideje kiszállni. - böktem meg a mellettem ülőt, majd kikászálódtam. Lassan ő is követett.
-Jól vagy? - ment oda a szőke, Csibuhoz, a lány pedig vett egy mély lélegzetet.
-Megyünk? - kérdezte válasz helyett.
-Menjetek én még ezt elszívom. - tartottam a kezemben a cigit.
-Megvárlak. - karolt át a göndör.
-Én is elszívok egyet. - nyögte ki Zayn, miközben Harry karját bámulta a vállamon.
  Csodálatos...
-Féltékeny... - suttogta a göndör.
-Rájöttem. Csak azt nem tudom, miért. - morogtam.
-Mert szerelmes beléd.
-Oké, ezt szerintem most fejezzük be! - zártam le halkan.
-Nem, hallottátok a mondást, hogy társaságban nem illik sugdolózni? - nézett ránk idegesen a másik.
-Csak nem zavar? - nézett rá ártatlanul Harry, mire elkapta a fejét és szívott egy mélyet. - Ha akarjátok, hagylak titeket, hogy megtudjátok beszélni a dolgokat. - folytatta a színjátékot.
-Szerintem meg most állj le. - mondtam élesen és visszatért az üres arckifejezés.
  Gyorsan elszívtuk, majd hárman indultunk a ház felé. Benyitottam a házba, és újra szembesülnöm kellett a hasonlóságokkal.
Basszus.... Zayn is itt van!
  Ijedten kaptam felé a szemem, s gyanúm bebizonyosodott. Hatalmas szemekkel kapkodta a levegőt és mozdulni sem bírt.
-Haver, jól vagy? - nézett rá Harry.
-Menj a fürdőbe, tudod hol találod... - mondtam enyhén gúnyosan, mire az említett kilőtt arra felé.
-Honnan tudná?
-Anyám imádta a régi házunkat, így négyzetcentiméterre pontosan úgy van berendezve, mint a másik.
-Hűű... Akkor ez most...
-Szar. Ja.
-És téged itt... Vagy is Bradfordban itt...
-Igen, de ezt most mellőzzük.
-Édesem! - jött ki anya és a karjaiba zárt.
-Öhm... Szia. - motyogtam, de nem öleltem vissza, megint csak álltam, mint egy cövek. nem tudom, miért viselkedek ilyen hülyén.
-Hello Kislányom. - jött ki apa zsebre dugott kézzel. Haragszik még mindig a múltkori miatt.
-Szia. - aztán álltunk egymással szembe, miközben a többiek azt nézték, hogy mi lesz ebből.
  A feszült pillanatot a wc-ből kilépő Zayn zavarta meg, akinek haja, már közel sem volt olyan tökéletes, mint öt perce.
-Üdv! - intett zavartan. Apától mindig is tartott egy kicsit, vagy is nekem úgy tűnt most meg... Gondolom egyenesen retteg.
-Zayn. Rég láttalak. - biccentett.
-Hát igen...
-Már vagy négy éve. - csacsogott bele anya.
-Amit szerintem jobb ha nem hozunk fel. - morogtam, de mindenki hallotta.
  Kínos csend.
-Anya most jöttök enni, vagy mi van? - kiabált ki Tom, ezzel megmentve a helyzetet. Én ébredtem fel először és elindultam az ebédlőbe, Harryt magammal rántva.
-Hali Sarah! - köszöntem a lánynak és adtam két puszit.
-Szia! Még mindig nem vagytok együtt? - nézett ránk vigyorogva, bár inkább csak poénból.
-Ó, dehogynem! Hiszen együtt vásároltunk! Már nem sokára esküvő. - mentem bele a cikkben leírtakba.
-Remélem a ruhavásárlást végig asszisztálhatom. - nevette el magát.
-Nekem nincs is beleszólásom? - szólt közbe Harry.
-Nem! Az esküvő a csajok nagy napja! És én azt akarom, hogy rózsaszín és arany legyen a két domináns szín, szóval keress ilyen zakót. - mondtam teljesen komolyan, de Sarah elnevette magát.
-Basszus, pedig majdnem bevettem .- fújtatott a göndör.
  Mindenki leült, csak anya meg Zayn álltak még aztán anya elkezdett araszolni apa mellé, így csodálatos módon mellettem maradt meg az üres szék.
-Nem baj ha ide ülök? - kérdezte halkan.
-Van más választásom? - kérdeztem színtelenül, mire nagy sóhajjal foglalt helyett. Mivel az asztalunkat nem ennyi emberre tervezték így elég szűkösen fértünk el.
  Az evés, a körülményekhez képest túl kellemesen telt, olyan volt, mint a vihar előtti csend, de próbáltam nem foglalkozni vele.
-Mikor mindenki kezdett felállni, Sarah mellém somfordált, s láttam, hogy nagy dilemmája van, bár nem értem miért, anyáék kedvelték.
-Várj, kísérj ki cigizni és ott elmondod, oké? - előztem meg mikor láttam, hogy nem fogja egy könnyen kinyögni.
-Hát pont ez az! Én is... -
-Óh.... Komolyan? Ez csodás! Már mint bocsi, de én örülök. És am ne félj, lehet nem plusz pont anyuéknál, de nem von le semmit sem az értékedből. - vontam vállat. - Gyere vigyünk kabátot hideg van. - mentünk az előszobába.
-Hova mentek? - jött ki anya.
-Cigizni. - mondtam és tettem tovább a dolgot, ezzel enyhítve a kínos jelenetet. Sarah arca bocsánatkérő volt, anyáé egy ideig semmilyen aztán halvány mosolyra húzta a száját. Tudom, hogy nem örül neki, de elfogadja.
-Az ablakpárkányban van a hamutál. - mondta, majd visszament pakolni.
-Gyere. - invitáltam a terasz felé. Hál' Istennek Zaynek most nem jutott eszébe utánunk jönni.
-Hallottál a balhéról? - utaltam a szünetünk előtti napra, miközben szívtam egy slukkot. Bólintott.
-Tom nagyon ki volt akadva, még előző este is. Nagyon a szívén viseli, hogy mi van veled. Bár elmesélte nekem az esetet... Gondolom nem akarsz róla beszélni... - engedett meg egy halvány együtt érző mosolyt.
-Kezdem megszokni, hogy valahogy mindig szembe jön velem a dolog. Ezért nem mondtam el a csapatnak Magyarországon, mert nem akartam ezt, de mint kiderült tudták valamennyire, de már lényegtelen... Ez van... Ha akarsz kérdezhetsz. - vontam vállat. Nincs értelme... Nem is tudom...
-Ezen nem lehet mit kérdezni, vagy is szerintem... Gondolom azt, hogy sajnálom nem nagyon akarod hallani, így inkább beszéljünk valami másról. - vetette fel.
-Vagy ha már mindketten végeztünk, menjünk be és nézzük meg merre vannak az emberek. - bólintottam, majd bementünk.
-Emelet. - mutatott anya fel.
  Ó basszus, most mennek végig a házon! Kettesével szedtem a fokokat felfelé, s pont mikor felértem nyílt a az én volt szobám ajtaja és léptek ki rajta egyesével. Megláttak, zavarba jöttek, majd Tom inkább tovább vezette őket, hogy ne legyen vita. Sarah ment velük.
  És senkinek nem tűnt fel, hogy hiányzik az egyik tag.
-A többiek már elmentek. - léptem be a szobába, karba font kezekkel.
-Tudom. - motyogta, miközben az íróasztal fölötti képeket nézegette. - Nem hittem volna, hogy megtartod őket.
-Ne gondoltam, hogy anyám megtartja őket. - helyesbítettem.
-Ezt nem bírom tovább! - fakadt ki.
-Nem tudom mire érted, de magadnak teremtetted a szarabbnál szarabb helyzeteket. - mondtam könnyedén, bár a szívem zakatolt. Figyelmen kívül hagyta válaszomat.
-Tudod milyen érzés minden nap látni téged? Tudom, hogy nem mehetek oda hozzád, hogy nem ölelhetlek meg, hogy nem miattam mosolyogsz, nevetsz, hogy hagyod, hogy kihasználjanak, mindezt azért, mert undorító ember vagyok?! Ne tedd tönkre az életedet miattam! - már teljesen felém fordult.
-Én nem miatt... - kezdtem volna, de mikor eljutott a tudatomig, hogy mennyire igaza van, akkor befogtam.
-A legrosszabb, hogy tudod, hogy még mindig szeretlek. Tudod, mit érzek és az egy dolog, hogy tudom semmi remény nincs arra, hogy újra összejöjjünk, de te... Te azt hiszed... Vagy is úgy teszel, mintha én nem mondtam volna semmit, mintha nem hinnél nekem! - minden érzelem az arcára volt írva, ő pedig csak a megrökönyödést olvashatta ki belőlem.
-Soha nem kérdeztem... Valahogy mindig átsiklottam efölött, de...Miért? Csak azt mond meg Miért? - mondtam végül halkan.
  Újabb hosszú csend, majd vett egy mély lélegzetet, s kezdte volna.... Ha Hazzanak nem most tűnt volna fel, hogy nem vagyunk meg.
-Basszus, ne haragudjatok... Én megyek is... - kezdte visszacsukni az ajtót, de megállítottam. "Felébredtem". Tudom, hogy Hazza nem akarta elrontani, mert igenis fontos neki Zayn, meg én is, de most tényleg elszúrta. Ami múlt, elmúlt.
-Nem, semmi baj. Indulunk! - kiabáltam ki az utolsó szót.
-Már is? - nézett rám anya szomorúan, mikor leértem.
-Ja.
-Mikor jössz legközelebb?
  Vállat vontam.
-Lehetne, hogy legalább egy kicsit is megjátsszad azt, hogy jelent még neked bármit is a család? - elégelte meg apa a stílusomat. Farkasszemet néztem vele, majd belebújtam cipőmbe.
-A kocsinál leszek. Majd beszélünk. - néztem anyámékra, s cuccaimmal együtt kiléptem a házból.
  Faszántosan nem? Persze, hogy vendégek előtt a legjobb veszekedni...
-Mi történt? - jött ki Will vezetésével mindenki. Vagy is a csapat meg a banda.
  Csak legyintettem.
-Figyeljetek? Mi lenne, ha átjönnétek hozzánk inni? Már, mint van egy csomó piánk, mert Blair múltkor bevárásolt és olyan jó volt az este, szóval.. - hagyta lebegőben a mondatot Csibu, a többiek meg csak bólogattak. Most vettem csak észre, hogy a szőkével, ujjaik összekulcsolódnak.
-Blair? - nézett rám Harry, hogy jó ötlet-e.
-Felőlem... Csak induljunk már! - indultam a kormány felé.
-Na nem! Most nem rohanunk sehova, nem te vezetsz! - kezdte a lány.
-Jaj, ne már, kibírtad hányás nélkül, ne csinál már! - forgatta a szemét Pepe.
-De most ettem!
-Oké, figyeljetek! Mi van, ha az egyikbe azok mennek, akik nem szeretnék, hogy Blair vezessen, a másikban pedig azok, akik igen! - köszi drága Ben, hogy megkérdezel.
-Benne vagyok! Kíváncsi vagyok, mi ez a halál túra... - dörzsölgette a kezét Harry.
-Én is! - jött oda Louis.
-Oké, akkor ez meg is van!
-Ki kocsiját fogom vezetni? - tettem fel a kérdést, mert ugye bár, most nem a kisbusszal mentünk.
-Az... Az enyémet... - tette fel lassan a kezét Zayn.

-Ó...
-De semmi baj! Csak vigyázz, mert távol áll ettől a kisbusztól...Vagy is gyorsabb is, meg gyorsabban gyorsul, de menni fog. - adta a kezembe a kulcsokat, én meg átdobtam a kisbuszét Willnek.
-Kösz. - vontam vállat olyan leszarom, csak hadd menjek módon, majd kinyitottam a járműt és beszálltam.
-Lehet itt cigizni? - fordultam Harryhez.
-Ja, Zayn szokott.
-Oké. - és rágyújtottam.
-Beöveztétek magatokat? - csapta össze a tenyerét Ben.
-Ja.
-Indulááás! - üvöltött a másik.
-Féljek? - kérdezte halkan Louis a mellette ülő Pepétől, aki csak gonoszul elvigyorodott.
  Elszakítottam pillantásom a hátsó részlegtől, majd beindítottam a kocsit. Gyönyörű hangja volt. Lassan egyesbe raktam, majd elindultam az utcába. Mire a végére érek meg kell szoknom.
  ÉÉs sikerült! Onnantól, hogy kikanyarodtam, visszatértem a szokásos formátumhoz, csak most még cigiztem is.
  Néha röhögés, néha üvöltés volt hallható hátulról, majd úgy tizenöt perc után megérkeztünk. Tényleg sokkal gyorsabb.
-Hűű... Ilyen lehetett Harry Potternek a kóbor grinbusz vagy mi a szösz... - röhögtek.
-Komolyan Blair, én benne lennék, hogy ezentúl te szállíts minket! - mondta Louis a másik meg bólintott.
-A többeknek még legalább ennyi idő. - Nézett fel Harry a telefonjából.
-Menjünk már be! - nyafogott Ben. - Van egy kis zölded drága Danwer? - karol át.
-Majd meglátjuk. - vontam vállat ajtónyitás közben.
-Juj, megmutatod az itteni szobádat? - kezdett ugrálni Harry, mint valami kisgyerek.
-Dugni akarsz? - néztem rá furán.
-Most, hogy jött le neked ez a következtetés? Milyen asszociációd van?
-Minek akarsz látni egy szobát? - kérdeztem vissza.
-Mert az kifejezi a gazdáját.
-Én nem egyszerűbb esetleg beszélgetni?
-Nem, én látni akarom!
-De az Istenért, az csak egy szoba!
-Akkor nyugodtan meg is mutathatod!
-Oké, de legfelül van. - mondtam nagy sóhajjal. - És csalódni fogsz.
  Felmásztunk a másodikra, majd bementünk a szobámba.
-De hisz itt... Semmi személyes nincs! - döbbent le.
-Miért lenne?
-Hisz itt laksz!
-Oké, és?
-Te tényleg fura vagy... - mondta, mire a szememet forgattam.-Megnézhetem a fürdőt?
-Csak tessék.
-Tyűű, ezt mind a hajadra pakolod? - kérdezte, mert az egyik polc tele volt mindenféle hajas cuccal.
-Ja, ha kezdeni akarok vele valamit... - igazából a hajam az, amit általában összefogva hordok, de nagyon ügyelek az ápolására.
-Engedd ki!
-Mit?
-A Hajadat, mi mást? - most ő forgatta a szemét.
-Minek?
-Mert talán egyszer láttam pár pillanatra,  de kíváncsi vagyok!

-Ne legyél. Idegesít kiengedve.
-Kéérleek!
- De  nincsen benne semmi izgi! - mondtam majd gyorsan kirántottam a gumit. - Látod? - mutattam a drótszerű tincsekre.
-Geci jó! - mondta, kiszedte a kezemből a hajgumit, majd lerohant.
-Hülye! Van másik! - kiabáltam utána, és leszedtem a polcról. - Ami remélhetőleg nem szakad el... - motyogtam, de persze, hogy a második húzás után megadta magát. - Oké, B. nyugi van, kibírod, úgy sem jó neki, hogy mindig össze van fogva...- azzal elindultam lefelé.
-Danwer, valamit elhagytál... - sétált elő gonosz vigyorral Ben, utána Harryvel, aki épp a fekete csipkés melltartóm feltérképezésével volt elfoglalva. Basszus, a sütivágásnál elfelejtettem...
-Add ide. - mondtam Hazzanak.
-Szép méret... Nem akarod felpróbálni? Na jó, nem lehet, vissza kell fognom magam,... Igaz pasi vagyok, de Zayn...
-Mi van?! - akadtam ki. Semmit sem értettem, de hogy jutottunk a melltartómtól Zaynhez?!
-Hát tudod, nem lehet, mert ő...
-Leszarom. -azzal megcsókoltam.
  Nem azért mert annyira tetszene, csak mert elegem volt abból, hogy elkönyveli annak a dolgot, hogy Zayn irányít.
-Hoppá... - Jött egy éles hang, mire elváltunk egymástól.
 Úgy látszik megérkeztek. Furcsa látványt nyújthattuk,

miközben egymást faljuk, Harry meg a  melltartómat szorongatja.
-Lemaradtunk valamiről? - kérdezte udvariasan Liam.
-Nem, pont időben jöttetek. - hangomban szinte tapintható volt a gúny. Itt elégeltem meg az egészet. - Most meg mi a szar van? Megcsókoltam, oké? Nem értem miért néztek minket ufónak, és miért részesítitek Hazzat ilyen "hülye vagy ember" pillantással. Miért ne szórakozhatnánk? Ja, hogy én a haverja exe vagyok... Bocs... Hát erről kurvára nem tehetünk és ismétlem: Az exe! Mellesleg négy éve, a kurva életbe!

-Csak, hogy mi észrevesszük a nyilvánvalót, amit te el akarsz rejteni. - szólalt meg csöndesen Liam.
-Mit? Hogy szerelmes? Képzeld, tisztában vagyok vele...
-Akkor miért csinálod ezt? - kérdezte Louis.
-Talán egy érzéketlen ribanc vagyok... Talán pont az a célom, hogy szarul érezzétek magatokat. - kezdtem rájátszani.
-Hazudsz. - szólt közbe Zayn, s keserűen felnevetett. Már majdnem visszaszóltam, de láttam, hogy értelmetlen. A magyarázkodás az csak rosszabb.
-Ne Harryt hibáztassátok. Pasiból van. - vontam vállat, majd felkaptam az egyik vodkát és kevertem belőle valami, málnaszörpös lime-os izét. Finom volt és tömény. Tökéletes.

  

Zayn

  Végig az a csók járt a fejemben. Piszkosul fát, mérges voltam, pedig Blairnek igaza van: Semmi jogom nincsen hozzá. Jó nagyokat húztam a kezembe lévő whisky-s üvegből, amit kisajátítottam, de csak azt értem el vele, hogy egyre nyomottabb hangulatba kerüljek.

  Úgy éreztem most jött el az a pillanat, hogy felemészt az egész.  Végig néztem a barátaimon, akik röhögve egymás szarabbnál szarabb poénjain egymáson dülöngélve, érzik jól magukat, majd megláttam Őt.

  Ugyan úgy, mint én, külső szemlélő volt. Csak bámult ki a fejéből, teljesen üres tekintettel, mint akiben egy csepp erő sincs az élethez.

  És ezt én tettem vele.

 Hirtelen felpattantam, de majdnem el is dőltem, ám szerencsére sikerült visszanyernem az egyensúlyom.

-Haver, jól vagy? - nézett fel Louis, hogy kell-e segíteni. Ők sokkal józanabbak voltak, inkább csak jól akarták magukat érezni, nem elázni.

-Én tettem. - motyogtam.

-Micsoda? Nem értjük...- mondta Liam.

  Mélyen belenéztem a velem szemben ülő csodálatos lány szemeibe, s úgy ismételtem meg kristálytisztán.

-Én tettem. - mondtam, s úgy éreztem ebben a pillanatban teljesen józan vagyok.

20. Fejezet - Sajtó

Sziiasztok! Hááát, ne haragudjatok, de csak ma tudtam hozni amellett azt hiszem teljesen lebetegedtem, szóval csodálatos... Na mindegy. Előre is elnézést a szokásosnál is több helyesírási hibáért, de egyszerűen semmi energiám nem volt végig futni rajta.
  Kérlek, kérlek, kérlek titeket, hogy íratkozzatok fel, kommenteljetek és szerezettek az én unalmas és per pillanat szar életembe egy kis örömet!!!  KÉÉÉRLEEEK!!!

Am lehet, hogy lesz egy kis változtatás valamelyik régebbi részben, de csak egy videóra gondolok pl... Na mindegy, ha lesz ilyen arról tudni fogtok!!

   ÉÉÉS NAGGYON, DE NAGYON SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI ANNAK A PÁR EMBERNEK, AKI BÁRMILYEN MÓDON, DE TUDATTA A BLOGON, HOGY OLVASSA!!! KÖSZÖNÖÖÖÖÖÖM!!!!

        

                                                                  Xx Blair

   A kocsiban csend uralkodott. A gondolataimba merülve bámultam ki a hátsó ülés ablakán, mert ma már egy kocsival mentünk. Úgy éreztem, hogy ez most többről szól, sem mint a környezetvédelemről, de ameddig a kis Harold befogja a száját és nem kérdez, addig minden rendben.
  De a hülyéje egyre jobban mocorog és pillant hátra a visszapillantóban, ami semmi jót nem jelent. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, majd hihetetlen gyorsasággal kezdtema fülhallgatóm után kutatni, amit ő is észre vett.
-Szóval akkor mi is történt tegnap? - tette fel gyorsan egyik kérdését a száz közül, mikor meglátta a kezembe a fehér kis drótot.
-Semmi. - vágtuk rá egyszerre, amit nagyon nem kellet volna.
-Pedig nagy az összhang... - vigyorgott ránk gonoszul.
-Kuss! - ez is egyszerre. Fogd már be a szád, ember! Üvöltött a belső hang.
  Harry csak nevetett...

-Tudod, ha nem hallgattál volna zenét éjjel, akkor megkímélhettél volna engem egy szar éjszakától, egy szar este után. - vetettem oda neki, csak, hogy ne érezze annyira jól magát. Ez hatott. Igaz, hogy az este is az én problémáim voltak a téma, de azt ő is a szívén viselte, na meg a másik... Zayn is megérdemli. Mondta, hogy nem kell neki az ágy, az a hülye meg.... Áh... Hagyjuk.
-Pedig a szagok alapján - célzott a fűre - elég jó kis bulit csaptatok.... Basszus Zayn, Paul ki fog nyírni téged, amiért egy szarkupacra hasonlítasz... - jelentette ki mikor végig mérte a mellette ülő fiút.
-Kösz bazd meg, de ezzel kurvára nem segítesz... - morogta a másik és fejét továbbra is az ablaküvegen pihentette.
 Ekkor szólalt meg Harry telefonja.
-Igen? - szólt bele. - Tessék? .... Akkor most hova álljunk?! .... Paul te is tudod, hogy átépítés miatt zárva... .... Nem! Tudod mit? Leszarom! Blair is nagy kislány, megbirkózik vele! - azzal lecsapta. Nem hiszem, hogy a vonal túlsó végén lévő személyre akadt így ki, inkább a tényre, amit közölt vele.
-Mihez elég nagy lány? - tette fel idegesen a kérdést Zayn. Én teljesen le voltam döbbenve... Mi is történt most pontosan?!
-Paparazzik... - morogta a másik.
-Hol?
-A stúdió előtt.
-Miért? Ide tényleg csak akkor jönnek, ha valami történ. Szóval? - váltott számon kérő hangra.
-Nem tudom! Csak... Elvileg, mi... Blairrel ma címlapra kerültünk... - nyögte ki végül.
-Hogy mi? Most akkor...- akadt el.
-Nem tudom! Nem tudom, érted? Nem tudom milyen a kép, hogy mi van a cikkben, csak annyit, hogy mi vagyunk rajta. - emelte fel a hangját.
-És ez miért olyan nagy ügy? - kérdeztem csendesen a hirtelen beállt csöndbe.
-Tessék? - mindketten teljes testtel hátrafordultak egy piros lámpának köszönhetően. - Te... Te nem vagy kiakadva? - folytatta a göndör, mire vállat vontam. - Tudod te mivel jár az, ha egy lány vagy akár fiú velünk együtt van címlapon? Vagy valamelyikünkkel? - rázta meg a fejét.
-Nem vagyok hülye... Gondolom azt hiszik, van köztünk valami... Na és? Mi tudjuk mi az igazság. Innentől kezdve leszarom. - vontam újra vállat.
-Ezt nem érted... - magyarázott kétségbeesetten Zayn. - Utálni fognak, csak azért, mert ismersz minket! Te jó ég Harry, hogy lehettél ennyire felelőtlen? El akarod baszni az életét?! - közben már újra elindultunk, de mivel Zayn az anyósülésen foglalt helyett szabadon foroghatott, így most Hazza egy villámló szempárral találhatta szembe magát.
-Szeri... - kezdte volna sofőrünk, de közbe vágtam.
-Hát nem ő baszta el az életemet! - mondtam élesen, mire exemnek elment a kedve a további vádaskodástól. - Amúgy meg Haz... Ügy ismersz engem, mint akit érdekel mint gondolnak róla? Eddig is sokan utáltak, mert szép vagyok, - elejtettem egy halvány vigyort, hisz annyira én vagyok ez a mondat! majd folytattam - most ha valaki azért utál meg engem, mert ismerlek titeket, csak sajnálni tudom, hogy idáig süllyedt. - újabb vállvonás.
-De ők ne.... - megint a bondorka szavába vágtam.
-Ja igen, tudom szeretitek őket ne mondjam ezt, de Harry! Ha valaki egy álomvilágban él, és arra vár, több millió csaj, hogy az ő háza ajtaján kopogtass és megkérd a kezét, az egy ideig aranyos, utána fanatikus és hülyeség! Soha nem lesz  boldog, vagy addig biztosan nem, ameddig nem zárják le magukban ezt, szóval már ne is haragudj, de tényleg leszarom, hogy mit gondolnak majd rólam. Úgy is elkönyvelnek egy utolsó kis ribancnak szóval... Minek idegesítsem magam? - mosolyodtam el, s mint végszóra feltettem a napszemüvegemet, mert idő közben megérkeztünk a parkolóba, ami jelenleg zsúfolásig tele  volt, paparazzikkal és rajongókkal. Van valami szabály, hogy ha szélcsend van tilos a bejárás, de ha történik valami, szabad a pálya? Na mindegy...
-Köszönöm. - nézett rám komolyan Harry.
-Mit?
-Ezt az egészet! Hogy nem akadsz ki és ilyen jól kezeled. Más már a világból kifutott volna.... Ha csak nem az a célod, hogy így kerülj rivaldafénybe. Tudom én mennyire vonzó, az ha wc-be ki és bejárkálását is felveszik... Hidd el, neked még a menstruációs ciklusaidat is kiderítik majd! - ezt végig röhögve mondta, így én sem tudtam mást csinálni. Ismer annyira, hogy tudja, igazán nem vágyom én erre a féle felhajtásra, de nem is ellenzem annyira. Ez van, ezt kell szeretni.
  Zayn már nem díjazta ennyire a viccet.
-Ha bármi fizikai, vagy lelki baja lesz ebből az egészből, én laposra verlek! - fenyegette meg teljesen komolyan barátját, majd kipattant a kocsiból és elkezdte átfúrni magát a tömegen.
-Hát ezt nem hiszem el... Komolyan úgy kezeli a helyzetet, mint valami iszonyú szar pasi, aki kurva féltékeny mindenkire, aki a barátnője közelébe megy! De baszom ki, mi nem is járunk! - emeltem fel a hangom.
-Még. - kacsintott a másik.
-Most. Ne. Ne idegesíts fel ennél jobban kérlek! - mondtam halkan.
-Bocsánat Hercegő - nem volt egy csepp gúny sem a hangjában - De közben induljunk, mert a holnapi cikk arról fog szólni, hogy itt dugtalak meg és valahogy még egy hamis hangfelvételt is hozzácsapnak szóval... - azzal kinyitotta az ajtót, mire nevetve követtem a példáját.
-Komolyan? De jó, hogy valaki azért kap pénz, hogy hamis sex hangfelvételt készítsen... - röhögtem tovább, amibe már ő is beszállt.
-Hát te jó hülye vagy! - röhögött. - Na nagy levegő... - azzal szembefordultunk a hatalmas tömeggel, ami elválasztott minket az ötven méterre lévő ajtótól.
  Elkezdtünk furakodni, de csak nagyon lassan haladtunk. És ami a legrosszabb, hogy Harry nagy eséllyel átvitt értelembe értette a nagy levegőt, de annyira, de annyira BÜDÖS volt, hogy azt hittem megfulladok.
  Mikor már vagy két perce ugyan az a pasi araszolt mellettem és nyomta félre a többi sajtóst, hogy neki legyenek a legjobb képei, nem bírtam tovább.
-Pöcsfej! Benne vagy az aurámban és nem ártana fürödnöd! Tudod te milyen gusztustalanul büdös vagy? - nézte rá megbotránkozva, mire a hallótávolságon belüli emberek, mind döbbenten elhallgattak. - Maguk sem sziporkáznak, és nem hiszem, hogy sokat segít ezen, ha egymás izzadságában zuhanyoznak. Vagy csinálhatják, csak mi had menjünk tovább. - mivel mondanivalómra egyre többen figyeltek (így a csend is nőtt) az emberek, mozdulatlanná fagytak a döbbenettől, így megtoltam Harryt hátulról és egy kevés taszigálás után, de sokkal könnyebben mint előtte, eljutottunk az ajtóig, ahol a biztonsági őrök strázsaként álltak.
  Basszus nem tudtak volna odajönni és segíteni?! Na mindegy...
-Ez meg... Ez meg... Mi a franc volt? Jól láttam, hogy tökre lefagytak? - kérdezte.... L... Louis... Igen ő!
  Az egész társaság az előcsarnokban állt és egy tapodtat sem mozdultak. Ők is, mint kint a paparazzik, döbbenten néztek ránk, csak most a göndör is csatlakozott a nézőkhöz, így hamar megint a figyelem középpontjában találhattam magam.
-Mi van? - néztem "bajtársamra".
-Te lebüdösöztél vagy ötven sajtóst... - mondta vontatottan kerek szemekkel, majd egy vigyor kezdett előtörni. - Te lebüdösözted őket! Hát ezt nem hiszem el! Kurva jó! - és csak nevetett és nevetett.
-Hogy mi? - kérdezte Pepe.
-Alig haladtunk... Blair meg megelégelte, meg gondolom levegőt sem kapott, amit megértek, és odafordult az egyik rácuppant fószerre és a képébe mondta, hogy büdös. - nyögte ki miután már félig meddig kiröhögte magát.- Jajj várj, am megszólítás lemaradt... Most képzelj el egy olyan Blair-es pókerarcot, azzal, hogy : "Pöcsfej! Benne vagy az aurámba és nem ártana fürödnöd!" valahogy így. - és röhögött tovább, de most már a többiek is csatlakoztak.
-Na csajszi, ezentúl tőled tanulunk! - kacsintott Louis. - Eleanor már is kivan... Fogalma sincs, hogy mivel tudná őket lerázni, de ha ez hatásos, beajánlom neki.
-Eleanor? - kérdeztem vissza bizonytalanul.
-Igen, a barátnőm, majd egyszer bemutatom. Bár pont ma jött volna, de ilyen kavarodásban, inkább lemondtam... - sóhajtott szomorúan.
-Hát ez szar ügy. - vontam vállat.
-Tessék? - meresztett nagy szemeket.
-Mi van? Nem az együttérzésemről vagyok híres! Ez van...
-Hát legalább őszinte... - motyogta a másik, miközben a tarkóját vakargatta.
-Nem akartok esetleg távolabb jönni az üvegtől, vagy is bemenni a terembe? - kezdte el lökdösni a társaságot Paul. Míg ezt tette én kivettem a kezében szorongatott elnyűtt újságot, majd elolvastam a címlapot.
-Hűű... Harry, tudtad, hogy már mindjárt jegyesek is leszünk? Meg, hogy csak az igazán szerelmes párok mennek együtt vásárolni? - a végére nem bírtam és elnevettem magam.
-Na ne szórakozz, hogy a vásárlást fújták fel! - jött mellém vigyorogva, majd mikor elolvasta ő is nevetni kezdett. - Hát ez beszaráás...
-Nem is akadsz ki? - kérdezte Niall.
-Minek? Könyveljem el ezt is a sok szar közé? Kösz a lista már jó ideje megtelt...- morogtam.
  Egy ideig csöndben gyalogoltunk, majd észrevettem még valakit a társaságban, akit nem is értem, hogy hagyhattam figyelmen kívül. Szép lassan mellé sonfordáltam, majd vállára raktam a kezem, mire összerezzent.
-Minden rendben? - kérdeztem halkan. Vállat vont.
-Tom... Kérlek, nem is értem miért vagy rám dühös.
-Dehogynem tudod!
-De hiszen én jól vagyok! Na jó, ne túlozzunk, de...
-Akkor meg minek kellett felbolygatni? - emelte meg kicsit a hangját.
-Ezt meg te tudod nagyon jól.
-De nem vált be!
-Tudom. Na és? Ez van! Ennyit már kibírok. - próbáltam halványan mosolyogni, de nem nagyon ment, főleg, hogy Tom szinte magán kívül volt megint.

-De én nem! Oké?! Tudod te mennyi időmbe telt feldolgozni, hogy az én kishúgomat,- akire vigyáznom kéne - megverte egy szadista állat, miközben, ha ne megyek el bulizni akkor, simán megmenthettelek volna! Nem te vagy az egyetlen a családban, akinek ez nehéz! Próbáltam veled beszélni, de... Az, hogy a képeket kellet újra látnom az sok volt... - a végére teljesen elhalkult. Döbbenten álltam a könnyes szemű testvérem előtt, aki miután észbe kapott, gyorsan megtörölte az orrát, majd felnézett. - És ha most megbocsátotok... - folytatta gúnyosan - vége a műsornak. - azzal elrobogott.
  Kétségbeesetten meredtem magam elé, s próbáltam feldolgozni az előbb lezajló eseményeket. Igen, igaza van, fel kéne fognom, hogy nem csak nekem nehéz, na de... Hogy ő lenne a hibás? Mintha valami rossz filmből lépett volna ki, amin alapból szívesen röhögnék, vagy kapcsolnám le, de a saját bátyámon látni... Teljesen más érzelmek fogalmazódtak meg bennem.
-Jól vagy? - jött oda Csibu, mire buzgón bólogatni kezdtem. Talán túl buzgón.
-Persze, csak... csak. - zihálni kezdtem, azt hittem mindjárt megfulladok, mintha... mintha valami elzárná a légcsövemet. - Csak... - egyre jobban kapkodtam.
-Uram atyám! Blair! - kapott el Ben, mikor megszédültem.
  Kiszakítottam magam a karjaiból és a wc felé tántorogtam, ami pár ajtóra volt tőlem. Periférikus látásom megszűnt, csak arra tudtam összpontosítani, hogy legalább a kis helyiséget elérjem. Beérve, berontottam az egyik fülkébe és lerogytam a wc kagyló elé és hányni kezdtem.
  Azt hiszem pánik rohamom lehet. Tom rádöbbentett erre az egészre... Azt hiszem... Azt hiszem én azzal hitegettem magam valamilyen szinten, hogy annyira nem lehet komoly, vagy nem is tudom, nem fogtam fel,  mintha álombeli képek lettek volna, amiket reggelre elfelejt az ember. És én az ő ágyába keltem fel, az ő ágyába aludtam, az ő illatától nyugodtam meg.

-Nem Zayn, most hagyd! - hallottam meg Csibu hangját az ajtóból.
-De be kell mennem! Hiszen rosszul van! - jött egy dühös, s egyben kétségbeesett hang.
-Azt mondtam nem! Nem hiszem, hogy az ember ilyenkor a volt pasijára kíváncsi! Majd mi, akik mellette voltunk a nehéz időszakban, elintézzük! - oké ezt furán hangzott, de kezdem egyre jobban tisztelni a lányt.
-Kérlek Csibu... - halkult el. Elkeztem törölgetni a szám szélét és próbáltam összeszedni magam.
-Sajnálom Zayn. - mondta egy rövid csend után a másik. Újabb csend, de egyre feszültebb. Mintha mindenki tudná, hogy valami történni fog, csak a pillanatra várnak, hogy mikor kell közbe lépni.
  És én, pont ezt a pillanatot néztem végig. Csibu, aki az ajtóban áll, Zayn, aki az állát dörzsölve idegesen elfordul egy pillanatra, majd iszonyú gyorsasággal, a lány feje mellett a falba bokszol.
  Halkan felsikkantottam, a többiek pedig azonnal lefogták Zaynt.
-Normális vagy ember? Mi a szar van ma mindenkivel?! - üvöltött a szőke, miközben átkarolta a reszkető lányt. Ám Zayn nem figyelt rá.

 Engem nézett. Engem nézett könyörgő szemekkel, amik a bocsánatomért kiáltottak.
 De én jobban féltem most tőle, mint eddig bármikor. Azt hiszem, most teljesedett ki a kép. Eddig is tudtam, hogy mit tett, hiszen azóta is falazok neki, de valahogy még is olyan, mintha fel sem fogtam volna eddig a dolgok valódi súlyát, pedig így is hatalmas depresszióban éltem négy évig.
  És most újra.
Kifejezéstelen  arccal néztem rá, majd a csaphoz hajoltam arcot mosni.  A csapat körém gyűlt ezzel védve a hirtelen "ellesnégessé" vált emberektől. Bár azt nem értem, hogy a többieket miért büntetik egy hülyeség miatt... Mondom ezt én, aki a családja életét keseríti meg folyamatosan, egy hülye miatt.
  De hiszen az más! Igaz? Ezt kell ilyenkor mondani... Hiszen az én problémám a legfontosabb, a legnagyobb! Röhejes... Nem akarom, hogy más foglalkozzon vele, nem akarom, hogy még valaki befészkelje magát úgy a szívembe ahogy ő tette.
-Rendben vagy? - kérdezte Dan, mire kifejezéstelen bólintás volt a válaszom.
-Seg... - kezdte volna Pepe, de Dan leállította.
-Hagyd, kell most neki egy kis idő. - bólintottam. Nem mondta, hogy szóljak, ha segítségre van szükségem, minek? Hiszem úgy is megtenném! Ha nem is nekik, de valakinek, biztos. Persze csak ha nagyon kellene. És most nagyon kellene. De mégsem fogom.
  Mi a fasz?
  Üdv újra régi Danwer...
  Kiléptem az ajtón és persze ki került megint a kereszttűzbe? Hát persze, hogy én... Se baj, szard le! Elindultam a terem felé, egy pillanatra sem méltatva a többieket.
-Hé, hé! Most meg mi van? - kiabált utánam Harry, s hallottam gyors lépteit. - Most már velem sem beszélsz? Ne kezd megint... - kezdte a papolást, de leállítottam.
-Csak... Csak hagyj egy kis időt! - jelentettem ki, majd tovább sétáltam. Tom kell most nekem, nem akarom, hogy ő is ilyen elbaszott legyen mint én.
  Kint bukkantam rá, cigivel a kezében. Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Egy ideig csak állt, majd mikor végre felfogta, mi mindent akartam ebbe az ölelésbe sűríteni, szorosan visszaölelt.Aztán elengedtem, összekulcsoltam ujjainkat, majd fél kézzel rágyújtottam.

  Nem beszéltünk. ez a csend, több volt bárminél, amit mondhattunk volna.
  Most, hogy ennyire kiborult sikerült felfognom, hogy Tom a testvérem, aki mindig mellettem lesz. Nem ő hagyott ott engem, mikor Magyarországra költöztem, nem ő nem keresett engem. Én voltam az, aki próbált elszakadni tőle, mint látszik, sikertelenül. Az viszont biztos, hogy én a helyébe, valami eget rengető bocsánatkérést várnék magamtól, miközben ő, még engem próbál engesztelni...
  Undorító ember vagyok, tudom, de szóljatok ha valami új is kiderül rólam.
-Ideje lenne bemennünk. - szólt, mikor mindketten elszívtuk, majd adott a hajamba egy puszit és kézen fogva indultunk befelé. Basszus, mikor lesz már egy nyugodt munkanapom?! A feszültség tapintható volt a terembe, gondolom tovább folyt a vita a történtekről, de nem érdekelt.
-Na jó emberek! - szólalt meg Paul a halántékát masszírozva. - Rendkívüli szabadságot rendelek el, örüljetek! - a vége enyhén gúnyos volt. - Zayn, te pedig... Szedd össze magad, vagy komolyan le kell ülnünk beszélgetni! Jövőhét hétfőn találkozunk! - azzal kiviharzott a teremből.
 Csend. Már megint csend. Vajon hányféle alakja lehet? Egyszer nyugodt, egyszer feszül, vagy döbbent, vagy meghitt, vagy romantikus... Jézusom nem is lehet  elsorolni!
  A mostanit kellemetlennek mondanám.
-Ennek most örülnünk kéne nem? - kérdezte halkan Louis, de válasz nem érkezett. A csend válaszolt.
-Blair Danwer! - jött az ajtó felől egy ismerős hang, mire ijedten kaptam arra a fejemet. Ő meg mit keres itt?!
-Mi az, hogy egy újságból kell megtudnom,a  fiú ügyeidet?! - anya szeme szikrákat szórt.
-Szia anya! - köszönt Tom, mikor látta, hogy én válaszolni biztos nem fogok, talán anya dühét próbálta csillapítani, bár szerintem nagyon hülyén csinálta... Részlet kérdés.
-Most csönd legyen! - intette le egy kéz mozdulattal, de én továbbra sem válaszolta csak farkasszemet néztem vele.
-Asszonyom... - szólalt meg Harry, miközben zavartan felénk somfordált. - Harry Styles vagyok és...
-Lefeküdtetek? - szegezte nekünk a kérdést, mire Hazza arca megnyúlt.
-Bocsánat... Megismételné? - kérdezett vissza, válasz helyett.
-Harry, szerintem jól hallottad! - Tom már is felvette a laza srácot, ami csak nekem tűnt fel szerintem, hogy most nem igazán önmaga.
-Pont ezt akartam elmondani! MI nem is... Mi nem is járunk! Csak barátok lettünk. Nézze meg a képet. Elmentünk vásárolni és azt kapták le. Lát benne bármi arra utaló jelet, miszerint mi egy pár lennénk? - anya tüzetesen megvizsgálta a képet, majd felsóhajtott.
-Hál' Istennek! Már mint nem veled van a gondom - fordult Harry felé- Hanem azzal, hogy nem, Blairtől tudtam meg... Mert ugye... Ugye elmondanád? - nézett rám esdeklőn, de én továbbra is üres tekintettel néztem vissza rá. Tom megbökött, de nem reagáltam.
  Végül anya szakította meg a szemkontaktust és körbe nézett. Tekintete megállapodott egy bizonyos ponton. Vagy is inkább valakin.
-Zayn? - kérdezte döbbenten.
-He... Hello Kate. - nyögte ki a másik.
-Ó te jó ég! El sem hiszed, mennyire hiányoztál! -aztán a... a nyakába ugrott. A saját anyám, az exem nyakába ugrott! MI A FASZ VAN?!
-Öhm... Nekem is. - ölelt vissza a másik félénken. Mindezt a többiek végig asszisztálták.
-Az egész család! Mióta elköltözünk, annyira ritkán beszélek anyukáddal is.... - sóhajtott nagyot.
-Azt hittem már nem is emlékszik rám. - eresztett meg Zayn egy halvány mosolyt.
-Már, hogy ne emlékeznék a kedvenc vejemre?
-A midre? -bukott ki belőlem.
-Jaj édesem, te is tudod, hogy mindig így emlegettem! Hiszen, annyira édesek voltatok együtt! Komolyan, én meg mertem volna esküdni rá, hogy elvesz....- kezdte izgatottan, de Tom félbeszakította.
-Oké anyu, ez nem túl... - húzta fintorra a száját, majd inkább témát váltott - Akkor hétvégén családi ebéd?
-Igen, de szerintem nyugodtan jöhetnétek mindannyian! Ez olyan izgalmas! Mind két gyerekem Anglia leghíresebb bandájánál dolgozik! - komolyan mondom, anyám jobban hasonlít Csibura, mint rám.
-Anya az az igazság, hogy most kaptunk szabadságot a jövöhétig, szóval szerintem mindenki menne... Nem... Nem megyünk el kettesben cukizni egyet? - vetette fel a bátyám.
-De Blair...
-Nem jön. Neki most el kell intéznie pár dolgot, tudod milyen... - legyintett - De hétvégén úgy is jön, ne aggódj! - azzal kiterelgette anyát.
-Ez... Ez fura volt... - szólalt végül meg Harry. -Na ki mit csinál?
-Csibu nem jössz át? Főznénk valamit és megejtenénk azt az ebédet, amiről beszéltünk. - kérdezte barátnőmtől a szőke, mire a lány heves bólogatásba kezdett a srác arca, pedig felragyogott! Mint valami nyálas film...
-Hát akkor sziasztok! - köszöntek és mindenkihez mentek puszizkodni vagy kezet fogni.
-Hívj ha kellek! - suttogta a fülembe Csibu, majd elmentek.
-Nekem is... Mennem kellene. - nyögte be Will, miközben a telefonját nyomkodta. Ő is mindenkitől elköszönt, majd megállt helyettem, lassan közelebb jött és átölelt. Jó pár másodperc elteltével, de én is visszaöletem, még ha nagyon gyengén is.
-Sajnálom. - suttogta a fülembe, majd adott egy puszit és kiment.
-Háát én pihenni akarok! Ez az időjárás teljesen leszív! - nyafogott Ben, Pepe meg Dan m pedig egyetértettek. Ők is leléptek.
-Engem vár Eleanor. - nézett fel telefonjából Louis.
-Engem meg Sophie. - mondta Liam és követték a többiek példáját.
-Én meg költözöm. - szóltam halkan, hogy csak Harry hallja, de a síri csenddel nem számoltam.
-Tessék?
-Miért?
-Miattam?
-Azt hittem elfértek egymás mellet!
  Vállat vontam.
-Ne mááár! Tökre megszoktam, hogy van egy nő a háznál! - nyafogott Hazza. - Különben is a barátnőm vagy! - a szememet forgattam.
-Haza megyek taxival! - robogott ki a teremből Zayn, kettecskén hagyva minket a göndörrel.
-Nagyon ki van... - nézett utána aggodalmasan a fiú. Valahol mélyen talán érdekelt, de nem mutattam, ő pedig nem firtatta. - Indulhatunk? - bólintás. - Felkészültél a büdös fotósokra? - halvány mosoly, újabb bólintás. - Hát akkor gyere!
  Azzal mi is elindultunk kifelé.
  Az biztos, hogy ma este bulizom egyet.

19. Fejezet - Rémálmok

Haliiii!!! Hát itt lenne a következő... Nem bírtam várni, de naggyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!! ÉÉÉs, TÚL VAGYUNK A NÉGYEZER OLDALMEGJELENÍTÉSEEEN!!! WÁÁÁÁÁ!!!
  Naggyon szeretném megköszönni a kommenteket, iszonyú jól estek!!
  És lenne egy nagy kérésem: Kérlek terjesszétek a blogot!! Ha tudtok olyan helyet, ahova érdemes lenne kiraknom, szóljatok! 

 Jó Olvasást!!                                                                                    Xx Blair

  Félve fordultam az ajtó felé, ami résnyire nyitva volt. Nem tudom miért nem hagytam a franca az egészet és mentem tovább a szobámba... Vagy is, de tudom. Mint mondtam, a rémálmokat senkinek sem kívánom.
  De akkor is, ő megérdemelné!
 Már indultam is tovább, mikor...
-Ne.. - jött egy hangosabb nyöszörgés, majd valami érthetetlen  kuszaság.
-A fenébe is... - szitkozódtam halkan, majd finoman beljebb toltam az ajtót, hogy be tudjak menni. Annyira arra koncentráltam, hogy minél csöndesebben menjek, hogy félrerúgtam egy papucsot, ami az ajtófélfa mellett volt, bár szerencsémre nem volt túl hangos.
  Lassan haladtam befelé, azt sem tudtam merre van, ugyanis az ágya üres volt. Aztán... Halk nyöszörgés jött a velem lévő szekrény mögül. Lassan lépkedtem arrafelé, féltem... Féltem attól, amit látni fogok és nem is alaptalanul. Ha egy embernek rémálmai vannak, az szerintem a környezetének is, vagy is azoknak is ijesztő lehet, akikre az a csodás feladat hárul, hogy felébresszék az illetőt. Ezért sem irigyelem a nagyszüleimet... Hányszor kellett engem így kelteni!
-Ne, kérlek... Ne menj...-törte meg gondolat menetemet egy megtört hang.
  Tettem előre még vagy két lépést, és elém tárult az, amit soha a büdös életben nem akartam látni.
  A sarokban kuporgott, ringatta magát, miközben a fejét rázta és zokogott. Teljesen, mintha őrült lenne, főleg, hogy szemei is vörösben úsztak, ami megerősített abban, hogy alszik.
-Zayn... - szólaltam meg halkan, de még mindig tartottam a tisztes távolságot.
-Nem... Kérlek ne.... Ne, Nem, nem, nem, nem, Nem! NEM! - kiabált a végére és a haját tépte.
-Zayn.- szólaltam meg újra, de megint csak semmi.
 Nem szórakoztam tovább, körbenéztem a szobába és az éjjeliszekrényen meg is láttam egy teli pohár vizet. Gyorsan felkaptam, majd az arcába locsoltam.
  Ledermedt, feszült csend volt a szobában, amit csak egy halk ajtócsukódás tört meg. Nem mozdultam, megakartam bizonyosodni róla, hogy tényleg magánál van-e- Mikor láttam, hogy nagyokat pislog és kezdi felmérni, hogy hol is, van, gyors hátraarccal indultam az ajtó felé, hogy ne vegyen észre. Már kaptam volna a kilincs után, de.... Nem volt kilincs.
 Uram atyám. Zár rész, nincs az ajtón, a kilincs belseje, vagy is az ajtóban lévő fele megvan, de csak annyira, hogy véletlenül se tudd sehogy se kinyitni, vagy esetleg valami másik kilinccsel helyettesíteni.
-Basszu... - szitkozódtam halkan.
-Blair? - jött mögülem egy döbbent hang, de nem foglalkoztam vele. Most már értem miért volt nyitva az ajtó.
  Bármilyen szőke dolog, én kézzel estem neki és úgy próbáltam feszegetni. Majd nekiugrottam, de hiába... Befelé nyílt így nekem főleg, de még Zaynek is esélytelen a dolog.
--Hogy kerülsz ide? - jött az újabb zavart kérdés, de továbbra sem akartam tudomást venni a dologról.
-Harry! Harry, segíts! Nem tudok kimenni! - kezdtem el üvölteni teli torokból és rémülten dörömböltem az ajtón.
-Nem fogja kinyitni... - szólalt meg újra a szobában lévő srác, mikor 5 perce már ezt a tevékenységet folytattam. - Ha ideges, mindig zenét hallgat fülessel, még éjszaka is... Esélytelen, hogy meghallja. - mondta.
  Kellett vagy fél perc, mire  rájöttem mit is mondott az előbb.  Zihálva felé fordultam, de nem állt meg a tekintetem rajta, megláttam a mögötte lévő hatalmas ablakot. Odarohantam, kitártam és már ész nélkül ugrottam volna ki, ha nem üvölt mögöttem egy hatalmasat.
-Ne! - kiabált, mire rémülten megfordultam.
-Hozzám ne érj! - állítottam meg még pont időben, mire feltartott kezekkel hátrált pár lépést.
-Oké, csak nézz le! - nézett rám kétségbeesetten. Arca még mindig duzzadt volt a sok sírástól.
 Eleget tettem a kérésnek, s üres arccal bámultam az alattunk elhelyezkedő szögesdrótkerítést és építkezési cuccokat, amin most nagy eséllyel én lennék szét placcsanva, ha nem állít meg... Na ne... Blair, a végén még meg is köszönnéd neki?! Nehogy már azt mond, hogy az életedet mentette meg... Te is észre vetted volna... Előbb de inkább utóbb.
-Jól vagy? - kérdezte, de nem reagáltam. Remegve húztam elő egy szál cigit és gyújtottam rá. Nem érdekelt,  hogy engedély kéne kérnem, csak úgy akartam tenni, mintha ez a helyzet egyáltalán nem kergetne az őrületbe.
  Egyszer akarok jót cselekedni, akkor is ez a vége... Mondhatom, kurva jó...
-Figyelj... Beszélnünk kén...
-Nem.
-Akkor, ha le akarsz feküdni...-próbálta újra.
-Azt hiszed, befekszem az ágyadba? - mondtam színtelen hangon. - Na ne röhögtess... Ha régen is ennyire hülye voltál, még jobban elszégyellem magam amiatt, hogy... - de még időben elkaptam a mondat végét. Állj le! Ne beszélj, az sokkal jobban fáj neki...
  Így egy ideig csak hallgattunk. A cigiket egymás után tettem a számba, de a dobozban összesen négy szál volt, így hamar elfogyott.
  Zayn nem szólt. Zavartan figyelt az ágy szélén ülve, s talán öt percenként észbe kapott, hogy nem kéne ilyen feltűnően bámulnia. Aztán egyre gyakrabban hagyott "szüneteket", míg nem megelégeltem.
-Befejeznéd? - kérdeztem unottan.
-Mit? - kérdezte zavartan.
-A stírölésemet...
  Nem válaszolt, csak elvörösödve hajtotta le a fejét. Nem mondom, hogy nem kellemetlen ez az egész...
-Basszameg! Hol a telefonod? - jutott eszembe az egyik legkézenfekvőbb ötlet.
  Felpattant, majd megnézte az éjjeliszekrényen, annak fiókjában, végül az egyik földön hagyott nadrágja zsebeit kutatta át, de semmi.
-Lent... Lent hagytam töltőn... - suttogta szégyenkezve. Legszívesebben felpofoztam volna, hiszen ki az a hülye, aki a ház másik felében hagyja a telefonját? Hát mondjuk én... Mert fontosabb a kurva cigi, mint sem a telefonom, ami megmenthetne egy ilyen teljesen abszurd, szar helyzettől...
-És a géped? - vártam egy kicsit, de nem válaszolt. - Oké, inkább ne is válaszolj bassza meg, nem hiszem el, hogy lehetsz ennyire... - igen, dühös lettem, nem kicsit...
  Újabb fél óra szótlanság. Megint csak bámult, de már sokkal jobban rejtegette. Teljesen ki voltam idegileg, aztán...
-Én hülye... - szitkozódtam, majd előkotortam a cigis doboz aljába rejtett kis átlátszó zacskót. És itt jött a kellemetlen rész, mivel nem csak, hogy beszélnem kell kedves "rabtársammal", de még kérnem is kell tőle.
-Van papírod?
-Rajzolni akarsz? - pillantott fel.

-Jaj, ne játszd, már a hülyét... -lengettem meg a kis zacsit.
-Az fű?
-Nem... Hegyezőpor. - mondtam gúnyosan. Én komolyan vele jártam? Mind ha valami segg hülyével beszélnék.
-Ja... Persze... Pillanat. - azzal oda ment megint az éjjeliszekrényéhez, és előhúzott egy kis dobozkát, amiben az említett dolog volt. Elvettem tőle, ügyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá, majd letéptem cigis dobozom tetejét, amiből megcsináltam a csigát. Praktikus egyszerű megoldás.
 Az biztos, hogy cigit már nem fogok tőle kérni hozzá, lesz egy greanpeace az legalább jobban be fog ütni.. Gyorsan betekertem, majd neki is láttam.
  Lekoppintva ötletemet, ő is előpakolta a kis "készletet" majd tekert magának egyet. Hátha így elviselhetőbb lesz...
  Megbabonázva figyeltem a karikákat, aztán azzal szórakoztam, hogy amit kifújtam, újra visszaszívtam és így tovább. Ettől sokkal jobban beállok.
  5 perc múlva már csak a fejemből bámultam ki, és az egész szobát átlengte a tömény fű szag. Milyen sexyn fújja ki a füstöt... És a haja... Tudom, hogy utálja így, de én mindig imádtam ilyen kesze-kuszán. Meg ha ilyen volt, azt jelentette, hogy nem fog beleragadni a kezem a sok hülyeségtől, amit belekent általában, mert most nincs rajta.
-Öhm... Nem mintha zavarna, de most te bámulsz. - fordult felém, teljesen vörös szemekkel, csak most tudtam, hogy az enyém iy ilyen lehet, ugyan is ezt most nem a rémálmoknak köszönhetjük.
  Te jó ég! Én tényleg bámultam... Biztos vagyok benne, hogy ezt a megjegyzést tiszta fejjel, soha nem mondta volna ki. Bár biztos vagyok abban is, ÉN sem mondtam volna ilyeneket tiszta fejjel... Ugye... Vagy is csak gondoltam, de... Á.. Minek magyarázkodjak?!
-Kérsz cigit? - gyújtott rá, egy normálra. Közelebb másztam, majd kihúztam egyet a felém nyújtott dobozból. - Figyelj, itt a doboz nyugodtan vegyél belőle ha akarsz, nekem itta másik. - húzott elő egy másikat az éjjeliszekrényéről. Nem kérettem magam. Minek? Neki van, nekem nincs, majd vissza adom, nem szeretek tartozni, neki meg pláne nem, de hát a szükség így kívánja, ő meg tartozik nekem. Sokkal...
-Amúgy... Mit is kerestél a szobámban? - tette fel a kérdést, amire egy jó ideig nem válaszoltam. Vagy is inkább nem tudtam eldönteni, hogy válaszoljak-e...
-Álmok...-  mondtam végül halkan, de legalább két perccel később, mire már elkönyvelte magában, hogy úgy sem válaszolok.
-Mi?
-Basszus, muszáj, mindenre visszakérdezned? Rémálmaid voltak bassza meg, én meg nem tudom elviselni, ha valakinek ilyenje van mellettem! - szólaltam fel végül erőteljesebben. Ez a fű most nagyon furán hatott rám, úgy látszik.
-Neked is... Neked is gyakran vannak? - kérdezte halkan.
-Nem... Hobbim az ájulás szélére hajszolnom magam, a kialvatlanság miatt. - gúnyolódtam, de nem reagált.
-Miattam? - jött az újabb olyan kérdés, amire nem szívesen válaszolok. Nem is tettem. - Ezt igennek veszem. - azzal feltápászkodott és elindult a fürdő felé, majd hirtelen megtorpant. - Tudod... Azok a képek... Én... A családom az egyetlen olyan tényező bennem, aki miatt nem voltam képes megölni magam. Undorító ember vagyok, semmi kétség. De velük törődnöm kell. Már csak miattad is. Most már tudom, hogy meg kell becsülnöm azt a keveset, amim van... - azzal bement a fürdőbe és magára zárta, ott hagyva engem, teljesen döbbenten.
  Úgy éreztem, hogy ez a pár mondata, teljesen kitisztította a fűtől ködös agyamat.
  És... Lehetséges, hogy... Nem is tudom.., Talán büszke vagyok rá azért, hogy a családjával bánik? Hiszen, megtette velem azt a szörnyűséget, de a családjának ezek szerint mindent megad... Míg én... Én eltaszítom magamtól anyát is, apát is, a nagyiékat... Tom az egyetlen, akivel a legőszintébbnek mondhatom a kapcsolatomat és még így is egy csomót kell neki hazudnom...
  Nem Zayn a szörnyű ember. Nem. Én vagyok az, én, aki hagytam, hogy teljesen a padlóra küldjenek és úgy hozzanak vissza, mintha csonka lennék, miközben egy kis ügyeskedéssel, simán a régi, vagy akár asnnál jobb állapotba is kerülhettem volna.
  Ennél az is jobb lett volna ha meghaltam volna.
  Hogy is szól a mondás? "Ami nem öl meg, az megerősít".  Talán igaz a mondás, talán nem. Most még is azt kívánom, bárcsak meghaltam volna, úgy legalább nem csak belül lennék halott.
  A fél élet nem élet....
-Héé... Hahó, Blair kellj már fel!  Basszus, már Zayn is készülődik. Meg... El kéne mondanod, hogy mi az Isten történt éjjel, hogy a francba kerülsz ide? - Ismerős rekedtes hang, de valahogy nem illik ehhez az illathoz. A férfi tusfürdő és cigaretta füst keveréke, amiből jó mélyet szippantotta...
 Olyan hirtelen ültem fel, hogy összefejeltünk a fölém hajoló göndörrel.
-AkurvaéletbeBlair! - szitkozódott, miközben orrát tapogatta.
  Nem foglalkoztam se vele, se a homlokomba nyilalló fájdalommal, csak minél gyorsabban ki akartam pattanni az ágyból.
 Még is mi a francot keresek én az Ő ágyába?! Oké, hogy az este folyamán, szánalmas módon össze lettünk zárva, de....
-Megyek készülődni... - motyogtam.
-Úgy sem úszol meg! Beszélni fogsz! - kiabált utánam, de nagyon próbáltam úgy tenni mintha, nem hallanám.
  Le voltam sokkolva, de jó ideje először, nem rémes értelemben. Vagy is igen, de még sem. Na jó ez értelmes... A lényeg:
  Aludtam.... Rémálmok nélkül.

(Oké... Felső persze van rajta, a tetkó nincs a vállán, hanem a gerincén végig és persze szőke) 

18. Fejezet -Képek

Hááát, sziasztok!! Naggyon későn hozom úgy érzem, de a jó hír, hogy MEGVAN A GÉPEM! Amii azt jelenti, hogy ha az időm engedi több részt hozok hetente, de ez most nem tudom, hogy fog alakulni. Lehet lesznek rövidebb részek, de lehet, hogy csak hét végén lesz majd hosszú... Nem tudom.
  Szeretném megköszönni, a követőimnek és annak a két embernek, aki feliratkozott!! Nem is tudjátok mennyire jól esik ez nekem!!! Arra kérlek titeket- szokásomhoz híven- hogy KOMMENTELJETEK!! Kellenének a vélemények... Annyival szívesebben ír az ember, ha kap visszajelzéseket! :P Na jó, nem szövegelek tovább!!
  UI: Köszönöm annak a két embernek, aki többször is írt!! Konkrétan visítottam örömömben... (Igen nyugodtan hülyének lehet nézni) :DD

     Joo Olvasást!!                                                                                                               Xx Blair

-Azt nem mondtad, hogy ők is itt lesznek...- sziszegtem dühösen a göndör felé, mikor a másik kettő a kocsihoz sétált.
-Tom azt mondta, hogy még örülne is neki, ha itt lennének. - vont vállat.
-Ahw... - fújtattam mérgesen, majd a zacskókkal együtt beszáguldottam a konyhába. Tudom, hogy rohadt nagy pofátlanság tőlem ez az egész, de nem tehetek róla! Én nem bírom az ilyen helyzeteket, oké?
-Jaj, ne kezd már megint...- sóhajtott nagyot és lepakolt mellém.
-Mit? Hogy egy pillanatra sem szabadulok tőle? Figyelj én nagyon értékelem, hogy befogadtál, de ha szarban akartam volna úszkálni, maradhattam volna a seggemen otthon, sőt! Will talán még elviselhetőbb... - fakadtam ki. - De valamiért megkedveltem az a sexy de idegesítő segged, így még ezt is eltűröm. És ezt a hülye bátyámnak köszönd. Nem tudom, hogy lehetek olyan segg hülye, hogy kb. egy hét ismeretség után ilyet mondjak, szóval inkább szívok egy cigit... - fordultam zavartan hátra és két döbbent arccal találtam szembe magam.
-Én csak... Sajnálom. - azzal hátat fordított és kiment a szobából.
-Normális vagy? Te szakítottál vele és továbbra is basztatod? Tudom, hogy több van-e mögött az egész mögött, mint amennyit elmondott nekem, de hogy lehetsz annyira undorító mocsadék, hogy ennyire átnézel rajta?! Ha valakinek kicsit is fontos volt valaki az életben, nem hiszem, hogy ezt megtenné vele! - osztott ki a "Szőke Ciklon", mire döbbenten néztem rá.

Ez annyira vicces!!

  Mi a fasz?
-Tudod, te... - folytatta visszafojtott indulattal - Tudod te, mennyire megváltozott, mióta itt vagy? Hogy hányszor kellett a földről felkaparnom miattad az utóbbi egy hétben? Hát persze, hogy nem, mert csak a fájdalmat látod. De ne hidd, hogy csak te szenvedtél. - fejezte be és határozottan a szemembe nézett. Nagyon rég óta nem beszélt velem így senki. Néha a barátaim próbáltak, de ez...
 Aggódik! Perrie aggódik miatta! Mondjuk mit is vártam, hisz a barátnője, de akkor is...
-Blair kérlek beszélj vele! - kérlelt a göndör is. - Ez így nem mehet tovább! Ha el is költözöl, akkor is egy helyen laktok! Kérlek.
  Nem szóltam, üres tekintettel indultam kifelé a sráchoz, meg így legalább elszívok egy szál cigit.
  Fél kézzel a korlátot támasztotta a másikkal a cigit fogta. Nem vett észre a kertet tanulmányozta.
  Szívem vadul dobogott, ahogy végignéztem rajta. Görnyedt vállal, lehajtott fejjel és amennyire innen megtudom ítélni, kusza hajjal. Szörnyen összetörtnek tűnt. Hirtelen nagyon megsajnáltam, s tettem felé egy tétova lépért, de persze a csodás belsőhang közbeszólt:
-Olyan, mint amilyen te voltál azok után, amit veled tett! Most legalább a töredéke kijár neki!
 És ennyi bőven elég is volt ahhoz, hogy az "álarcot" visszahelyezzem a négy éve jól megszokott helyére.
-Rinyáltak, hogy jöjjek ki bocsánatot kérni. - szólaltam meg hidegen, mire ijedten megfordult én meg döbbenten néztem a... A könnyektől csillogó szemekbe. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, ő meg a lehető leggyorsabban próbálta eltüntetni a sírás nyomait. Megráztam magam, majd folytattam. - Örülnék, hogy ha nem adnád elő az áldozat szerepét, mert ez szánalmas. Ne félj, senki sem fogja megtudni tőlem a titkod. - tettem hozzá gúnyosan, majd lefelé, a kertbe vettem az irányt. Fél szemmel még láttam, hogy mondani akar valamit, de végül még sem tette.

  Perrie-nek egy dologban van igaza, bár ha úgy vesszük még sem, de ha továbbra sem szándékozom elmondani az igazat, akkor bizony tartanom kell magam.
  Ez a dolog pedig nem más, mint az a tévhit, miszerint én szakítottam vele. Na jó ez igaz is, de ugyebár ez körülményesebb annál, sem mint őt kezdjem el sajnálni.
 Hátraérve a lugasba, nem a padra ültem, hanem lefetrengtem az avarba. Bármennyire is London és hideg és fázom és kurva hideg a föld, még is úgy éreztem kell egy kis "hűtés", valami, ami visszahozza a józan eszem, távol a hatalmas barna szemektől, a borostás megviselt arcról, a végigtetovált kézről, ami olyan eszméletlenül jól néz ki, hogy a szemem alig tudom levenni róla...
  Oké, most, hogy minden tiltott dolgon legalább egy percet töprengtem, úgy érzem könnyebben elengedem a témát. Rá kellett döbbennem, hogy még most is nagy hatással van rám, de ez megrémiszt.
  Hiszen négy éve az a célom, hogy felejtsek, olyan hülyeségeket csináltam/csinálok, amiket ép ésszel nehéz felfogni, de megtettem.
 De nem volt haszontalan! Igaz? Hiszen bármennyire is vonzódom, vagy ilyenek, ezt el kell felejtenem, mert tudom mire képes. És félek, teljes szívemből rettegek attól, hogy esetleg újra képes lenne megtenni. Hiszen az egy dolog, hogy megvert egy lányt, bár már ezért is dobtam volna, de az, hogy ez a lány én voltam, akiért elvileg bármit képes lett volna megtenni... Hát...
  Megszakítottam a gondolat menetet és inkább a füst csíkokat figyeltem, amik a cigimből alakultak.

Zayn 

   Elbasztam. Még annál is jobban, mint gondoltam. Igaza van. Engem sajnálnak, miközben meg sem érdemlem, őt pedig csesztetik, amiatt, amiről azt hiszik, hogy megtörtént.

 Nyugi Zayn, legalább most próbálj tényleg úgy viselkedni, mint ha semmi gond nem lenne és nem kergetne az őrületbe a bűntudatod! Ennyivel tartozom neki. És... És hátha észreveszi...

  Bár ezt kétlem.

  Nagy levegő Malik, most mutasd meg milyen jó színész vagy! Szerencséd, hogy Blair volt eddig az egyetlen, aki rájött ha hazudsz neki...

-Miért is kellett tőlem bocsánatot kérnie Blairnek? - mentem be egy féloldalas mosollyal, mintha ez olyan semmiség lenne.

-Ne tegyél úgy mintha nem tudnád! Basszus, de felcseszte az agyam... Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen ribanc, hogy látja, hogy szereted, és ő még beléd rúg, mintha nem lenne elég gondo... - nem hagytam, hogy befejezze.

-Héé... Nyugi, miért is lenne érzéketlen? És nehogy leribancozd még egyszer. - az utolsó mondat kicsit élesebbre sikerült.

-Miért? Szerintem a viselkedése okot ad...

-Pezz állj le! - szólt bele Harry, mikor látta rajtam, hogy megy föl bennem a pumpa. Tudom, hogy mikor Perrie dühös, sok olyat mond, amit nagyon, de nagyon megbán és utána magyarázkodnia kell, mert nem gondolta komolyan, de Blairről beszél! Arról a lányról, akire még most is úgy gondolok, mint az egyetlen lehetőségre, ahhoz, hogy boldog legyek.

  Röhejes vagy Zayn... Elbasztad, elbasztad, elbasztad....

-Te nem tudod a teljes történetet. - rázta a fejét Styles, mire én felkaptam a fejem. Ő tudná? Nem hiszem, akkor megvert volna... Vagy...  Á biztos, hogy nem cseverésznénk ilyen nyugodtan. - Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, amit csinál, de ő sem tökéletes! Csak neki jobban kivetülnek a hibái, mert ezzel védi azt, aki ő valójában. Nem akarja újra átélni a régi fájdalmakat. Rá fog jönni, hogy nem megoldás, amit csinál, de úgy látszik még nem jött el annak az ideje. Amúgy meg szerintem bírnátok egymást, csak tisztáznotok kéne egy-néhány dolgot, akkor talán megnyílna, bár az biztos, hogy jó időbe beletelne... - terelte a nagyon kellemetlenről, a szimplán kellemetlenre a témát.

-Miket kéne tisztáznom vele? - kérdezte az időközben észhez tért lány.

-Például azt, hogy nem jártok. - vont vállat és tovább pakolászta a cuccokat a főzéshez.

-Mi? Még mindig nem tudja? - kérdeztem döbbenten, mert Pezzel azt beszéltük, hogy ő elmondja.

-Sajnálom, nem volt rá lehetőségem, mindig vagy valaki megzavart, vagy leszarta és elsétált azelőtt, hogy kinyöghettem volna. - szabadkozott.

-Ma le kell vele tisztáznunk. - mondtam inkább a megoldást. Tudom, hogy az esélyeimet már rég elcsesztem, de ha Perrievel esetleg jóban lenne és igazán én vagyok a probléma, akkor minél előbb meg kell tudnia az igazat.

  Meg azt is akarom, hogy tudja, még mindig nem léptem túl rajta, bár lehet ezzel nagyobb fájdalmat okoz magamnak, mint neki.

  Mindegy, megérdemlem, ugyan úgy, ahogy ő is megérdemli, hogy tudja az igazat, még ha egy ilyen kis szarságról is van szó.

-Te sírtál? - hallottam meg Harry döbbent hangját, mire összerezzentem. Már azt hittem megúszom.

-Hát persze Harold! Kimentem a teraszra, hogy elbőgjem az égnek, milyen hatalmas dilemmáim vannak. - szavaimból csak úgy áradt a gúny, mintha csak a feltételezés sértene. - Arra nem gondoltál, hogy ha esetleg cigizik az ember, megeshet vele, hogy a szemébe megy a füst? - tettem fel a leglogikusabb kérdést, de válaszolni már nem volt ideje.

-Na Fürtös, mit főzünk? - jött mögülem egy hang, majd óvatosan, hogy véletlenül se érjen hozzám eloldalgott mellettem és beállt a másik mellé, hogy felmérje miket vett amaz elő.

-Sajtos-tejszínes csirkemell? - tette fel a kérdést a srác.

-Tökéletes, egyszerű és Tom is imádja. Remélhetőleg a csaj nem vega... Akkor bebaszta. És rizs vagy krumpli?

-Szerintem ehhez a rizs jobban illik.

-Én akarom a húst! A rizst meg ezeket, mindig odaégetem... - vont vállat.

  Egy könyök fúródott finoman a bordáimba, de elég hülye helyre így felnyögtem az éles belenyilallástól.

-Mi van? - kérdezte Hazza, mert az a pici hang, felkeltette mindkettejük figyelmét.

-Perrie megijesztett. - mondtam az elsőt, ami eszembe jutott, és kérdőn pillantottam az említettre.

-Puli hol a kloffoló? - Blairt látszólag teljesen hidegen hagyta az előbbi kis incidens, bár biztosra vettem, hogy nem vette be az ijesztős szöveget. Ez a legrosszabb. Inkább üvöltsön, pofozzon fel, bármi, csak ne ez a hidegség.... Ez tényleg a végét jelenti mindennek.

-Mi van? - tátogtam jól láthatóan Edwards felé. Lehúzta magához a fejem és csak suttogva mondta.

-Iszonyú feltűnően bámulod... - suttogta és még folytatta volna ha, nem szakítja meg egy torokköszörülés.

-Segítség biztosan nem kell, de kurvára nem lehet tőletek elférni, szóval örülnék ha csak akkor látnátok neki a dolognak, ha már fent vagytok, zárt ajtók mögött. - mondta gúnyosan Blair, míg fél kezében egy szemeteszsákkal, amivel éppen kifelé igyekezett.

-Mi ne...

-Leszarom, csak húzzatok arrébb! - mondta unottan mire mi ketté váltunk. Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire félreérthető lehetett a helyzet.

 Miután elhalad, vörös arccal ültem le Perrie mellé a tv elé, aki láthatóan ugyan úgy zavarban volt.

 Halkan ment, de én valahogy inkább a konyha felé fókuszáltam. Féltékeny vagyok, nem is kicsit, pedig tudom, hogy alaptalan. Lehet, hogy nekem piszok szar érzés lenne, de ha Blair és Harry boldogok lennének együtt, akkor el kéne viselnem.

  Lehet, de nem a banda közvetlen közelében.

  Egy ideig csak halk moraj hallatszott, de egy idő után hangos csilingelő nevetés törte ezt meg.

-Ne röhögj! Komolyan így volt és tudod milyen gáz volt? - hallatszott Haz is, de ő is nevetett.

-Zayn, nyugii... - simította Perrie kezét az enyémre. Csak ekkor vettem észre, hogy ökölbe van szorítva.

  Így ment, ez teljesen addig, míg nem hál' Istennek csöngettek.

  Egymás mellett jöttek ki a konyhából, és Blair arca elárulta, hogy teljesen meg is feledkezett rólam és Álbarátnőmről, mert a mosoly egy pillanat alatt lefagyott az arcáról, ahogy meglátott minket.

  Csodás...

Blair

  Gyors léptekkel indultam az ajtó felé. Igazság szerint abban reménykedtem, hogy Zaynék elmentek, de hát... Semmi sem tökéletes, nem igaz?

-Hali Blair! - ölelt meg Tom izgatottan, majd el is engedett és maga elé invitált egy szőke, gyönyörű lányt.

-Hello... Sarah Crawford vagyok. - köszönt idegesen és kezet nyújtott.

-Blair. - bólintottam mosolyogva és ahelyett, hogy a kezét fogtam volna meg adtam neki két puszit. Még is csak a bátyám barátnője. - Nyugi, bármennyire rosszat és rémtörténetet hallottál rólam, veled normális leszek, mert Tom megfenyegetett. - kacsintottam, hátha ezzel oldom a feszültséget, Igaz, csak félig volt kamu, amit mondtam.

 Szerencsére Sarah vette a poént és felnevetett, nem láthatta bátyám villámló szemeit a háta mögött.

-Jajj, de modortalan vagyok! - kapott utána észbe - Sarah vagyok, és nem kell bemutatkoznotok... Én is Londoni vagyok. - nevet fel.

-Basszus menjünk már beljebb, éhes vagyok.. - nyafogott a bátyám, mire Sarah, oldalba könyökölte.

-Auu... - sziszegett a másik.

-Ejj Tom, csak nem egy lány tanít jó modorra? - röhögött Harry. - Már látszik ki diktál...

-Hát szerintem nálatok sincs másképp! - vágott vissza a lány.

-Tessék?

-Hát, nem hiszem, hogy Blair hagyja, hogy ugráltasd. - magyarázta.

-Mi? - kérdeztem most én vissza.

-Mi nem járunk! - nézett a göndör döbbenten Sarahra.
-Nem? De hisz... -  és lebámult kettőnk közé. Csak most vettem észre, hogy még mindig nem engedtem el Harry kezét. Mikor a nappaliból kifelé rángatni kezdtem, még nem ez a fajta jelentése volt a dolognak, meg ha ismerne minket, nem kérdezne ekkora hülyeséget, de elsőre lehet úgy tűnhet.
  Egyszerre kaptuk el kezünket és rejtettük a hátunk mögé, szegény lány meg csak irult pirult. Nem hiszem, hogy így képzelte el az első találkozást.
-Szerintem Hazza, te vagy az első, akire azt hiszik, hogy a pasija vagy és még nem húztad meg. Mert ugye nem húztad meg? - kérdezte Tom.
-Bazd meg, én még mindig a húgod vagyok! - ez kicsit erős volt. - Akarod, hogy bemutassalak a barátnődnek? - kérdeztem gúnyosan.
-Ó, nyugi ismerem őt, de Thomas, ha még egyszer ilyet mersz neki mondani, komolyan én foglak felpofozni helyette. - sziszegte a lány, de nem elég halkan. Mindenki hallotta. - Ó, és itt a híres neves Zayn Malik is és Perrie Edwards. Minden elismerésem, hogy  tűrőd az utálkozó megjegyzéseket, de ami fontosabb, hogy imádom a zenéteket! - milyen zenéjüket?
-Öhm... Nagyon köszönöm, a csajoknak is átadom majd. De... Mi nem járunk. - tette hozzá, mire felkaptam a fejem.
-Mi az, hogy nem jártok? - kérdezett vissza szerencsémre a másik.
-Barátok vagyunk. A bandáknak kellett a hírverés, így kapóra jöttek a cikkek, amikben összeboronáltak minket. - vont vállat. Miközben magyarázta, végig magamon éreztem Zayn perzselő tekintetét.
-Szóval eladtátok magatokat. - jelentettem ki.
-Oké, akkor mielőtt, a húgom megmutathatná mennyire "emberbarát", inkább kajáljunk! - vágott inkább bele Tom, és a konyha felé vette az irányt. - De jó illatok vannak!
 Kínos csendben ültünk le enni.
-Blair hétvégén családi ebéd van. Asszem szombaton. - próbálkozott egy témával bátyám, de én csak bólintottam.
  Újabb hosszú csend.
-Tényleg Blair! - nézett fel hirtelen Sarah izgatottan - Igaz, hogy te vagy a Maszkos Lány? Mert Tom mondta, de annyira hihetetlen, már nem azért mert nem táncolsz jól, bár még soha nem láttalak táncolni, na érted. - hadarta el vidáman, mire röviden felnevettem.
-Ja, igaz. - vontam vállat. Nem nagyon vagyok hozzászokva, ahhoz, hogy olyan is elismerjen, aki nem igazán jár tánc versenyekre.
-Ez iszonyú király!
Aztán megint csend, bár már kevésbé volt kínos. Zayn és Perrie meg sem mertek szólalni, Harry néha motyogott valamit Tomnak, de semmi több.
-Thomas, elhoztad? - néztem fel hirtelen és magyarul beszéltem.
 Az említettnek még az a kevés mosoly is lefagyott az arcáról, ami volt és kétségbeesetten pillantott fel rám. Megfeledkeztünk a többiekről.

-El. De Blair, nagyon szépen kérlek, ne kelljen odaadnom! Nem akarom, hogy újra átéld! Így is nekem teljesen szar volt miatta a délutánom!
-Nem. Látni akarom. Megígérted!
-Csak mond meg mire jó ez neked!
-Ha azt hiszed, amiatt akarom látni, hogy még jobban szenvedjek, hát tévedsz. Lehet, hogy ez lesz a vége, de én azt várom tőle, hogy elfelejtsem azt az estét. - sziszegtem.
-Biztos vagyok benne, hogy azok a képek nem fognak segíteni! - emelte fel a hangját.
-Nem érdekel! - pattantam fel . - Bocsássatok meg, egy perc és jövök. - besiettem az előszobába, majd Tom táskájába kezdtem el turkálni. Hamar a kezembe akadt egy nagyobb méretű fehér boríték.
  Reszkető kezekkel nyitottam fel és húztam ki előle félig az egyik fotót.
  Kétségtelenül én voltam rajta, de úgy éreztem, nem most van itt az ideje annak, hogy végignézzem őket.
 De még is... Nem bírtam elengedni. Végül a kíváncsiság győzött.
 Az egész képet kihúztam.
 Ez volt az egyik olyan kép, amit még a helyszínen készítettek. Ez azt jelenti, hogy még nem volt összevarva a szemöldököm és arcom csupa vér volt. A képen szemeim nyitva vannak, de látszik, hogy teljes sokkban vagyok. Nem is emlékszem egyáltalán ezekre. Számból, orromból és a hatalmas szétvált sebből a szemöldökömön, ömlik a vér.
-Ó, bassza meg! - hallottam meg egy hangod káromkodást, majd egy székcsikorgását.
  Csak most vettem észre, hogy mennyire remegek.
-Bassza meg, bassza meg, bassza meg! Még is mire volt ez jó?! Mondtam, hogy ez nem fog segíteni! Ezt akartad?! - üvöltött Tom.
  Ijedten néztem fel rá, bár ez nem neki szólt. A képtől rémültem halálra.

-Még is mi folyik itt? - jöttek ki a többiek is.
-Miért nem vagy képes egyszer rám hallgatni! - dühöngött tovább és felém indult, mire én hátráltam.
  Féltem, mindegyikőjüktől teljesen halálra rémültem.
-Tessék, ezt akartad?!
-Thomas, nyugodj már le! Nem látod, hogy ez nem segít? - nyugtatta Sarah, sikeresen. - Figyeljetek, ne haragudjatok, de mi most megyünk. Kell most neki egy kis idő... De... Holnap úgy is mindent tisztáztok. - kapta fel a cuccokat a lány bocsánatkérő pillantásokat ejtve. Cipőket is csak kézbe fogta meg és kifelé kezdte tuszkolni Tomot az ajtón.
-Örülök, hogy megismertelek Blair. Remélem találkozunk egyszer nyugodtabb körülmények között is. - eresztett meg egy halvány, de aggódó mosolyt, amiből én semmit sem érzékeltem, majd becsukta maga után az ajtót.
  Megráztam a fejem, majd sebes léptekkel indultam a lépcső felé, de Harry karja megállított és a nappali felé tolt.
  Kikapta a kezemből a képet.
-Harry ne! Add vissza! Kérlek, ne... - de már késő volt. Döbbenten meredt a kezében lévő papírlapra. - Mire volt ez jó? - kérdeztem, s hangom remegett.

  Lecsapta a képet az asztalra, majd a karjaiba zárt. Jól esett. Nem a szánalmat éreztem benne, hanem azt, hogy rá számíthatok. Visszaöleltem.
  Halk sikoly zavarta meg ezt a meghitt pillanatot, mire kibontakoztunk az ölelésből és a hang forrására néztünk.
 Vagy is Perriere.
 Zaynel együtt, döbbenten bámultak a képekre.
 Uram atyám. Ő... Ő most látja először a tettének nyomait. Nem tudtam levenni a szemem a srácról, próbáltam valamiféle érzelmet leolvasni róla, de teljesen sokkolva volt.
 Hosszú, hosszú ideig elhúzódott ez a csend, majd Zayn hátrafordult és felrohant az emeletre.
-Én azt hiszem... Azt hiszem most hagylak titeket. - hajtotta le a fejét a lány, majd ő is kirohant. Látszott, hogy nem tudja mit reagáljon erre. Oké, hallott az esetről, de teljesen más látni a dolgokat.
-Szeretnél róla beszélni? - kérdezte Harry megint egy hosszabb csönd után, mire a fejemet ráztam. - És szerinted fogunk tudni bármikor is beszélni a dologról? - nem válaszoltam, hiszen magam sem tudom. Nem tudom képes leszek-e bármikor is nyíltan beszélni erről.
  Igaza volt Tomnak. Ez nem sülhetett el jól és ezt én is nagyon jól tudtam, de még is... Látni akartam.
  Szó nélkül indultam a konyhába, pakolni.
 Nem volt sok maradék, a vacsora vége felé zajlott le az incidens.
  Gyorsan egybeöntöttem az a keveset, majd a szemetesbe dobtam. Aztán mindent be a mosogatógépbe és a hűtőbe, majd készen is voltam. Ezek nem voltak elegek ahhoz, hogy elérjem a célom, vagy is elfelejtsem azt a képet, ami ha minden igaz, még mindig a nappalian fekszik az asztalon.
  Felkaptam a cigim és kimentem az éjszakában. Hát igen már csak a sötétség van, a szél fúj, a csillagok nem látszódnak a felhőktől pedig kéne... Vagy nem? Nem úgy van, hogy a szél elfújja őket? Ja, hogy ez Anglia, ahol mindig felhős az ég...
 Felfogtam az időközben meglazult kontyomat, majd rágyújtottam.
Kíváncsi vagyok... Kíváncsi vagyok, hogy Zaynben most mi megy végbe.
Na jó, Danwer igazán leszokhatnál már erről... Miért is vagy rá kíváncsi? Hogy tudd, hogy ő is szenved-e? Szard már le! Inkább gondolj arra, hogy milyen ijesztő idekint és, hogy mennyire félsz a bokrok és fák susogásától, főleg ha a magány és a sötétség a velejárója.
  Ez elérte a hatását, ijedten iszkoltam befelé égő cigimmel, majd bezártam a teraszajtót és leengedtem  a rolókat.
 Egyedül voltam lent. Ezek szerint már, Harry is kidőlt.
Felmentem, majd mikor elszívtam a szálat, a fürdőbe vettem az irányt. Szokásomhoz híven, gyorsan végeztem, majd befeküdtem az ágyba, de esélytelen volt az alvás. A futás talán segítene, de most nem vagyok képes kimozdulni a házból.
  Vagy egy órán keresztül bámulhattam a plafont, majd jobb híján, lementek egy kávéért. Még elkészítettem és szép lassan elkortyolgattam, az is elvett egy jó háromnegyed órát.
  Az a szoba, ahol én alszom, a harmadik lehet az emeleten, jobb oldalt, így okvetlenül is, de hallhatok meg olyan dolgokat, amiket nem kellene. Vagy is nem tudom őket elviselni.
  Így történt, hogy, amikor az első két ajtó között haladtam el, muszáj volt megtorpannom. Valaki kétségbeesetten és félig értelmetlenül nyöszörgött.
  Rémálmok...